ETO: Burgosszal tulajdonképpen megegyeztünk - Klement

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 19:28
null
Burgos (21) a tavasszal remekelt az ETO ellen (Fotó: Veres Viktor)
Hat-hét távozó és öt érkező játékossal számol a magyar bajnok Győri ETO labdarúgócsapatánál Klement Tibor ügyvezető igazgató. A klubvezető megerősítette a Nemzeti Sport több, korábban megjelent információját: az ETO valóban megszerezné Lencse Lászlót, Lázok Jánost és Leandro Martínezt, Rafael Burgos szinte bizonyosan Győrbe költözik. Erősítési hullám BL-selejtező előtt.

„Két középcsatár, egy szélső, egy középpályás és egy belső védő leigazolását tervezzük. A salvadori válogatott Rafael Burgosszal tulajdonképpen megegyeztünk. Könnyebbséget jelentett, hogy őt a Vörösbaranyi József által is jegyzett menedzseriroda képviseli. Nem mondtunk le Lencse László szerződtetéséről, akiről Görögországból eddig ritkán érkeztek hírek. Télen vele és a Videotonnal mindenben megegyeztünk, de magánéletbeli gondok miatt akkor nem szerződött Győrbe. Lázok János ügyében Pintér Attila javaslatára felvettük a kapcsolatot a Pakssal. A több poszton is használható támadó érvényes szerződéssel rendelkezik, nagy esély van rá, hogy játékoscsere útján meg tudjuk szerezni. A Honvéddal tárgyalunk Leandro Martínez átigazolásáról. Buzsáky Ákossal beszéltünk, de ő biztos nem lesz a mi játékosunk, erre nagyobb esélye van a brazil-magyar Leandrónak” – mondta Klement Tibor a Kisalföldnek.

A hosszú eltiltást kapott Marek Strestík az ősszel kölcsönben Szlovákiában folytathatja – már ha a FIFA nem terjeszti ki eltiltását világszintre. A siófoki kölcsönből visszatért Kiss Máté és Windecker József az ETO-val kezdi meg a felkészülést, Zámbó Bence maradhat Kaposváron, de az NB II-be is vezethet az útja. Molnár Péter sorsa attól függ, hogy a rutinos Szasa Sztevanovics folytatni kívánja-e pályafutását, a fiatal Lang Ádám pedig alighanem kölcsönben szerezhet élvonalbeli tapasztalatot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?),Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza),
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?) Molnár Péter (szlovákiai, ?), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?)
Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Lázok János (Paks), Lencse László (Videoton), Leandro de Almeida (szabadon igazolható, legutóbb Omonia Nicosia – ciprusi), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik