Győri ETO: Bőven lesznek távozók és érkezők is - Csertői

Vágólapra másolva!
2011.06.15. 09:36
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO FC vezetőedzője, Csertői Aurél a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, a nyári átigazolási időszakban több posztra is szerződtetnének játékosokat, de bőven lesznek olyanok is, akik távoznak a csapattól.

„Tény, a papírt a nevekkel már továbbítottam a vezetőknek, hogy aztán mi valósul meg, jelen pillanatban nem tudom megmondani. Az optimális az lett volna, ha az első edzésre már kialakul a keretünk. De ez a magyar viszonyokat ismerve még hosszú ideig eltarthat. Egy belső védő, egy középpályás és egy csatár is elkelne az együttesben. Magam is kíváncsian várom, miként alakul a keretünk a következő napokban, az biztos, hogy érkezők és távozók is bőven lesznek még" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csertői Aurél, és hozzátette: a következő idényben a nemzetközi porondon való indulás kivívása a cél.

„A szezon egészét – a kilencedik helyezést – nem értékelném. Velem tizenkét mérkőzésen ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott a csapat – az biztos, hogy ennél több kell! Nem akarok statisztikus szerepben tetszelegni, de hatvan százalékkal már bőven ott lehettünk volna a második-harmadik helyen. Az más kérdés, hogy ez a teljesítmény az új idényben biztosan nem lesz elegendő a dobogóra kerüléshez. A célunk ettől még egyértelműen a nemzetközi kupában való indulás kiharcolása" – fogalmazott a Győri ETO vezetőedzője.

A Győr szombaton 18 órakor nemzetközi felkészülési mérkőzésen az osztrák másodosztályú Hartberggel csap össze, majd a jövő héten a Dunaszerdahellyel találkozik.

Legfrissebb hírek

Egyenlített a TFSE a hetedik helyért zajló párharcban

Röplabda
1 perce

Őrült meccsen győzött a Komárom a Niké Ligában

Minden más foci
3 perce

Flick még nem érzi magát bajnoknak, Ancelotti szerint sokba kerültek a védelem hibái

Spanyol labdarúgás
21 perce

Légiósok: Csongvaiék rangadót nyerve maradtak az élen, Bolláék behúzták a bécsi derbit

Légiósok
24 perce

Megnyerte a Brest elleni rangadót, a bajnoki cím kapujában a „magyaros” Metz

Kézilabda
44 perce

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
57 perce

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Újra feljutó helyen a Vasas, vereségével a kiesőzónába csúszott vissza a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik