Győr: Varga Roland három és fél évre lesz az ETO-é, Guzmicsról a héten tárgyalnak

Vágólapra másolva!
2012.01.18. 09:00
Címkék
Hétfőn már jeleztük, hogy a Brescia reagált a Győri ETO szerződéstervezetére, így hamarosan lezárulhat Varga Roland átigazolási ügye. Úgy tudjuk, a felek mindenben egyezségre jutottak, a támadó három és féléves szerződésben állapodott meg a győri vezetőkkel, de nem ő lehet az egyetlen új szerzemény ezen a héten.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Bresciától hazatérő Varga Roland szóban három és fél évre kötelezte el magát a Győri ETO-hoz, a szerződést ma írhatják alá a felek.

A kisalfold.hu beszámolója szerint ugyanakkor a megállapodásban van egy opció, mely alapján a szerződést nyáron felbonthatja a klub, amennyiben nem elégedettek a 22. születésnapját öt nap múlva ünneplő labdarúgó teljesítményével.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Győr továbbra is szeretné szerződtetni a Haladástól Guzmics Richárdot, és úgy tudjuk, a héten ismét tárgyalnak a két klub vezetői a védő szerződtetéséről. Guzmicsot nyárig köti megállapodás a szombathelyiekhez.

A héten tesztelésre érkezett lett Olegs Laizans ma az ETO II-nek a szlovákiai Nagymegyer elleni edzőmeccsén, majd szombaton az első csapat Rózsahegy elleni találkozóján bizonyíthat, ez után születhet döntés a szerződtetéséről.

Legfrissebb hírek

A franciák kiütötték Svájcot – női kosár Eb-n nem volt nagyobb különbségű győzelem ebben az évszázadban

Kosárlabda
14 perce

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
32 perce

A futballpálya az én vidámparkom – Estevao

Klub-vb
36 perce

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
47 perce

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
57 perce

Dániában folytatja a Fehérvártól távozó védő – sajtóhír

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
1 órája

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik