Győr: „A stílushoz kell edzőt választani” - Horváth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 10:19
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO FC vezetőedzője, Horváth Ferenc összevont edzést tartott az NB III-as és az U21-es csapatnak. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott az ETO TV-nek.

„Nagyon jól mozogtak a fiúk, nagyon lelkesek voltak, jól csinálták a gyakorlatokat, úgyhogy az én napomat szebbé tették, az biztos. Egy kicsit közelebb kerülünk a játékosokhoz, jobban megismerjük őket, és ők is jobban megismernek minket. Olyan edzéseket szeretnénk, mint amilyenek az első csapatnál vannak, hogy tudják nagyjából, milyen szempontok szerint dolgozunk mi, úgyhogy ez mind a kettőnk számára jó ötlet” – vallott Horváth Ferenc.Horváth Ferenc.

A szakember az utánpótláshoz való alkalmazkodás fontosságáról beszélt:

„Nem az utánpótlásnak kell az első csapathoz igazodni, hanem az első csapatnak kell az utánpótláshoz. Ez lehet, hogy egy kicsit furcsa, de a vezetőedzők jönnek-mennek. Fél év, egy év, másfél év, amíg a vezetőedzők tartózkodnak egy klubnál. Ez alatt mindig megpróbálják azt ráerőszakolni az utánpótlásra, amit az első csapat játszik. Szerintem ennek fordítva kellene lennie. Legyen egy stílusa, tradíciója mindegyik klubnak, és ahhoz kellene megfelelő vezetőedzőket alkalmazni, akik tudják ezt a tradíciót továbbvinni, és tudják ezt a stílust játszatni. Külföldön ez bevett szokás, azt gondolom, hogy ez a jó módszer, mert legfelül változnak a dolgok, de alul az állandóság a fontos” – mondta el a Győri ETO vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik