Gyász: emlékmérkőzés Ladinszky Attila tiszteletére

Vágólapra másolva!
2020.05.15. 18:00
null
Genzwein Ferenc már meg is szervezte az emlékmérkőzést (Fotó: Nemzeti Sport)
Öregfiúk-válogatott–Vasas-öregfiúk mérkőzéssel emlékeznek szeptemberben a csütörtökön elhunyt Ladinszky Attilára, mondta el a Nemzeti Sportnak prof. dr. Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja, a Vasas tiszteletbeli elnöke, korábbi vezetőedzője, Ladinszky Attila jó barátja.

 

„Még gyerekként láttam játszani a Tatabányában, majd a Vasasban, különleges képességű labdarúgó volt – mondta lapunknak prof. dr. Genzwein Ferenc. – Éppen az imént beszéltem Várady Béla özvegyével, Judittal, s közösen megállapítottuk, hogy ha Attila annak idején nem disszidál, hanem a Vasasban marad, Béla aligha futott volna be Ezüstcipővel is megsüvegelt karriert – nem mellesleg maga Béla szintén így gondolta, erről mesélt is nekem! Attila a Feyenoordban és az Anderlechtben egyaránt együtt játszott Rob Rensenbrinkkel, a kétszeres vb-ezüstérmes holland csillaggal, s volt egy heves vita köztük: melyikük legyen a balszélső, illetve a középcsatár? Mindketten balszélsők voltak, s mindketten középcsatárt akartak játszani. Végül Attila zárta le a vitát, mert kijelentette, ő lesz a center, kész, passz! Az emlékmérkőzését már meg is szerveztem, a Gellei Imre vezette öregfiúk-válogatott szeptember közepén összecsap a Vasas-öregfiúkkal.”

Ladinszky Attiláról Kenderesi István, Szepessy László és Juhász Roland is beszélt a Nemzeti Sportnak, a cikket ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
21 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57
Ezek is érdekelhetik