Gyász: elhunyt Németh Ferenc, a Nemzeti Sport életműdíjas fotósa

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 13:41
null
Németh Ferenc (1952–2013) (Fotó: M. Németh Péter)<br />
Súlyos betegség után 61 éves korában elhunyt Németh Ferenc sportfotós – tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

A hazai sportfotózás meghatározó alakja 1971-ben került az MTI-be, ahol eleinte belpolitikai fotós volt, fényképezett politikusokat, és ott volt Bajkonurban is, amikor az első magyar űrhajós útjára indult.

A nagy szerelem azonban a sport volt a számára, amelyet gyakorolt is, raliversenyzőként is nevet szerzett magának. Sportfotósként a labdarúgás volt a fő profilja, számos díjat nyert képeivel Magyarországon és külföldön egyaránt. 1989-ben elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
által kiírt, „A sport legszebb pillanatai” című fotópályázat fődíját (Arany Lencse-díj) a fekete-fehér kategóriában.

Az 1980-as moszkvai játékokon fotózott először olimpián, és utána is többször dolgozhatott ötkarikás játékokon. 1995-ben az akkor induló Sportissimo rovatvezetője lett, majd a magazin megszűnése után lapunk szerződtette. Néhány év múlva a fotórovat vezetője lett, s egy évtizeden keresztül felelt a Nemzeti Sport fotósainak a munkájáért.

Ezután lapunk főmunkatársaként tevékenykedett, majd tavaly az MLSZ főállású fotósa lett, ám súlyos betegsége miatt ott nem sokáig dolgozhatott.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) az idén Életműdíjjal ismerte el munkáját.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bálint András, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:49

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2025.05.06. 23:55

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
2025.05.05. 23:30

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
2025.05.05. 00:29

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45
Ezek is érdekelhetik