Garami: Nagy szívfájdalmam a Fradival elbukott bajnoki cím

Vágólapra másolva!
2013.05.18. 12:51
null
Garami elégedett lehet az MTK eddigi szereplésével <br />(Fotó: Mirkó István)
A helyzet szokványosnak semmiképpen sem nevezhető a 28. forduló rangadóján. A Ferencváros az MTK-t fogadja – Győrben. A vendégek szakmai igazgatója, a 735. NB I-es bajnoki mérkőzésére készülő Garami József sok mindent megélt már a magyar futballban, arra azonban még nem volt példa, hogy az örökrangadót egy vidéki város stadionjában rendezték volna meg.

Persze a párharc nemcsak ezért különleges, hanem azért is, mert Garami József korábban a Fradit és az ETO-t egyaránt irányította, így szombaton tulajdonképpen vendégként „hazai" pályán meccsel, ráadásul egy olyan csapat ellen, amelyhez rengeteg emlék fűzi.

„Örökrangadó Győrben? Erre még biztos nem volt példa, azonban a Ferencvárosnak épül a stadionja, el kell viselnünk az átmeneti kellemetlenségeket – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Garami József. – Az külön pech, hogy koncert miatt nem futballozhatunk a Puskás Ferenc Stadionban, gondolom, a Fradi szakmai vezetése jó minőségű pályán akart játszani, így esett Győrre a választás.

Nem tagadom, mindkét klub sokat jelent számomra, szerencsésnek tartom magam, amiért olyan csapatok edzője lehettem, mint a Pécs, az Újpest, az MTK, a Győr, a Ferencváros, majd ismét az MTK. Az ETO-nál olyan időszakban dolgoztam, amikor a vezetők hősiesen küzdöttek annak érdekében, hogy a klub megmaradjon, NB I-es szinten működjön. Jó érzés volt rendszeresen olyan emberekkel találkozni a klubházban, akik ellen még futballoztam, ráadásul utolsó évemben negyedikek lettünk, ami az adott helyzetben jó eredménynek volt mondható.

MÁTÉ CSABA: ÉLCSAPATNAK KELL LENNI
– Erőn felüli lenne, vagy inkább csak lett volna a Fradinak már az idén dobogón végeznie?
– Ha mondjuk megverjük a Videotont, ott lehetnénk az első háromban, azaz egy-egy meccsen múlhat egy teljes szezon. Ugyanakkor aligha a realitást mutatná, ha netán ötödikek-hatodikok lennénk – mondta Máté Csaba, a Ferencváros pályaedzője a Nemzeti Sportnak.

– A következő idényben viszont nem is lehet más a cél, mint az éremszerzés?
– Egyértelműen! Bár fejlődnek más klubok is, hazaigazolnak játékosaink, szóval emelkedni látszik a honi színvonal, a Fradinak élcsapatnak kell lennie a következő szezonban. S ezt semmiképp sem nyomásnak, sokkal inkább kihívásnak kéretik venni.

MIBEN MESTERI MONIZ? MILYEN SZAKMAI ÚJÍTÁSOKAT HOZOTT A MAGYAR FUTBALLBA? A KÉRDÉSRE A VÁLASZOKAT MEGTUDHATJA A MÁTÉ CSABÁVAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚBÓL, AMELYET A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHAT – EZT DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHETI!

A Fradiról az ugrik be elsőre, hogy Tököli Attila két góljával Magyar Kupát nyertünk a Debrecen ellen, ugyanakkor nagy szívfájdalmam, hogy kettőezer-háromban az utolsó fordulóban buktuk el a bajnoki címet, a meccset követő botrányos eseményekről nem is beszélve... Azért az nagyon jól esett, hogy amikor az MTK edzőjeként először tértem vissza az Üllői útra, nagy tapsot kaptam a szurkolóktól."

Garami azóta, majd' tíz éve az MTK-t irányítja, amely saját utánpótlására alapozva is tényező az első osztályban. Jó példa erre a 2008-as bajnoki cím, no és az, hogy a jelenlegi bajnokságban újoncként is a dobogóért küzd.

„Jó néhány klub alaposan megerősödött az elmúlt időszakban, ebből a megközelítésből is büszkék lehetünk a mostani szereplésünkre – folytatta Garami József. – A Ferencváros a legerősebb magyar csapatok egyike, rendre irányítja a játékot, nekünk arra kell törekednünk, hogy ez a lehető legrövidebb ideig tartson. Ősszel sikerült legyőznünk, de jól emlékszem, nagy nyomás alatt futballoztunk.

Aki látta a Chelsea–Benfica Európa-liga-döntőt, az tudja, szép dolog a finálé, de rossz érzés kerülget, amikor elbukod. A mi játékosaink is óhajtják a sikert, rossz érzés lenne számukra, ha a bajnokság végén lemaradnának a dobogóról."

NB I, 28. FORDULÓ
14.00: Ferencváros–MTK Budapest (Tv: m1)
16.00: Egri FC–Újpest FC (Tv: Sport1)
16.00: Siófok–PMFC
18.30: Videoton FC–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 27 14 6 7 44–20 +24 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
5. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
6. Ferencváros 27 11 9 7 44–32 +12 42
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik