Futsal: ismét van Rába ETO, BL-csatákra készülnek Győrben

2010.08.12. 20:24
A továbbiakban Rába ETO néven szerepel a győri bajnok és kupagyőztes futsalcsapat, amely a jövő heti bajnokcsapatok számára kiírt futsal Bajnokok Ligája-selejtezőre készül. Az új névadó szponzorral ötéves megállapodást kötöttek a zöld-fehérek.
„Történelmi jelentőségű ez a pillanat, s valahol az elmúlt egy év munkájának a gyümölcse, hogy ilyen horderejű lépést tehettünk” – fogalmazott Drucskó Zoltán elnök, miután ő és Vissi Ferenc a Rába humánpolitikai igazgatója aláírta a megállapodást.Az eddigi főtámogató, a Duna Takarék is marad egyébként a klub mellett, a győriek vadonatúj Erima szerelésén, a Rába emblémáján kívül így a Duna Takarék is szerepel majd.A zöld-fehérek egyébként gőzerővel készülnek az augusztus 16. és 19. közötti bajnokcsapatok részére kiírt futsal Bajnokok Ligája győri selejtezőjére. Az ETO ellenfele az angol, a svájci és az andorrai bajnok lesz.A mérkőzéseket hétfőn, kedden és csütörtökön játsszák 17, illetve 19 órától, a Rába ETO mindig a második meccset játssza, s a találkozóit a Sport Tv élőben közvetíti. A 18-i szünnapon négycsapatos VIP-tornát rendeznek 17.30 órától a Fidesz, a győri önkormányzat és a Sport Tv gárdája, valamint az ETO futsalklub vezetőiből, támogatóiból összeállt együttes között. Erre a belépés ingyenes lesz.
Legfrissebb hírek

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13

Öt gólt vágva nyert az Újpest a Futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 22:48