Futsal: elképesztő, 30 gólos győzelem, 11-et vágott az edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 19:58
null
Csernai két éve 14-et, most 11 gólt szerzett egy mérkőzésen (Fotó: bmefutsal.hu, archív)
Nem mindennapi eredmény született a futsal NB II Nyugati csoportjának 10. fordulójában: a BME 31–1-re legyőzte a Törökbálintot!

A Műszaki Egyetem együttesének legeredményesebb futsalosa a játékos-edző, Csernai Gábor volt, aki egymaga 11 gólt szerzett. Nem ez volt az első alkalom, hogy a 34 éves játékos így „megszórta” egy ellenfelét, 2012. április 27-én a Soroksár 31–4-es legyőzése alkalmával 14 (!) gólt szerzett.

Szégyenkezni fiatalabb csapattársainak sincs okuk, Kertész Gergő hétszer, Kulik Renátó ötször, Fritz Balázs négyszer zörgette meg a vendégek hálóját, de Weimann Richárd is triplázni tudott.

A BME az előző bajnokságban még az NB I-ben szerepelt, a 12 csapatos bajnokságban az alapszakaszt a hatodik helyen zárta, a rájátszás első körében esett ki. Különböző okok miatt azonban nem tudta vállalni a szereplést az első osztályban, noha a kerete erőssége bőven megvolt hozzá. Ezt mutatja ez a győzelem is.

A BME vezeti az NB II Nyugati csoportját a Zalaegerszeg és a Ferencváros előtt, 10 mérkőzésen 27 pontot és 104 gólt szerzett.

Ilyen jegyzőkönyvet sem lehet minden nap látni a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) adatbankjában…
Ilyen jegyzőkönyvet sem lehet minden nap látni a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) adatbankjában…

 

Legfrissebb hírek

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
2026.01.15. 19:40

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
2026.01.15. 12:52

Futsal NB I: a Kecskemét meglepte a Nyíregyházát, nyert a Veszprém és az Újpest is

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 22:20

Tízgólos döntetlent játszott a listavezető Veszprém a második Újpest otthonában a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.29. 22:18

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 20:54

Futsal: gólzáporos magyar győzelem a románok ellen

Magyar válogatott
2025.12.21. 15:48

Legyőzte Japánt, de csak az ötödik helyért játszhat a magyar futsalválogatott a poreci tornán

Magyar válogatott
2025.12.19. 18:00

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:49
Ezek is érdekelhetik