Furcsa góllal szerzett előnyt a Vidi Kaposváron

Vágólapra másolva!
2011.04.20. 17:57
null
Vasziljevicsék egygólos előnyt harcoltak ki Kaposváron a visszavágóra (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Videoton 1–0-ra nyert a Kaposvár otthonában a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A fehérváriak győztes gólját – furcsa körülmények között – Lipták Zoltán szerezte a második félidőben. A Kaposvár a hajrában emberelőnyben futballozott Farkas Balázs kiállítása miatt, de a somogyiaknak nem sikerült gólt szerezniük.

 

A tegnapi Kecskemét–Zalaegerszeg találkozó kiütéses hazai győzelme után (5–1) után szinte biztosra vehető, Tomiszlav Szivics csapata lesz az egyik döntős. A szerdai összecsapáson sem lehetett más a két pályára lépő csapat célja, mint hogy a lila-fehérekéhez hasonló, megnyugtató előnyt csikarjon ki magának.

A felek viszont az egy nappal korábbihoz képest sokkal megfontoltabban kezdtek neki az összecsapásnak. Azt végképp nem állíthatjuk, hogy egymásnak estek volna, kellemes focizgatás zajlott, s az első negyvenöt perc során mindkét oldal Pató Pál-i hozzáállással terelgette a labdát: ráérnek még eldönteni a párharcot.

A Videoton olykor kifejezetten hagyta, támadjon csak a hazai csapat, ám az ellentámadási lehetőségekből csupán egy nagy helyzet alakult ki, az exkaposvári akció után azonban nem született gól, miután Dusan Vasziljevics kiugratása után Nikolics Nemanja a kapu mellé helyezett.

A vendégek André Alves nélkül kissé szárnyaszegettnek tűntek, igaz, nemcsak a támadók, az egész csapat szürkébben teljesített az elmúlt hetekben tapasztaltaknál, jellemző, hogy Kovács Zoltánnak csupán Vaskó Tamás fejese után kellett valójában védeni az első játékrészben.

A Kaposvár a széleken próbálta feltörni a piros-kékek védelmét, Drazen Okukának akadt is két jó beadása, a félidő legnagyobb helyzeténél Milan Perics bólintotta a labdát a kapu mellé.

A második játékrész ritkán látható, furcsa góllal kezdődött: Kovács Zoltán és Lipták Zoltán „koccanását” alighanem naphosszig ismételhetnék a televízióban, akkor sem lehetne eldönteni, történt-e szabálytalanság, így annyit állapíthatunk meg, hogy a támadófoci jegyében a Videoton jutott vezetéshez. 0–1

A gól kiélezettebbé tette a párharcokat, de helyzetekkel nem gazdagította tovább a mérkőzést. A kaposváriak lassan átvették az irányítást, de mezőnyfölényüket a magabiztos Mladen Bozsovics irányította Vidi-védelemmel szemben nem sikerült állandó nyomásra váltaniuk. A leginkább Hegedűs Dávid lövésében volt benne az egyenlítés lehetősége, de a középpályás nem helyezte eléggé szélre a labdát, így a kapus menteni tudott.

A túloldalon Vaskó Tamás fejesét mentette nagy bravúrral Kovács, majd pillanatokkal később tíz főre fogyatkozott a bajnoki listavezető, miután Farkas Balázs durvaságát piros lappal büntette a játékvezető.

A hajrában Sisa Tibor megpróbált kockáztatni, de hiába a taktika változtatások, nem járt eredménnyel: a Kaposvár nagyon nehéz helyzetből, hátrányból várja a székesfehérvári visszavágót.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–VIDEOTON FC 0–1 (0–0)
Kaposvár, 4000 néző. Vezette: Fábián (Varga Zs., Márkus T.)
KAPOSVÁR: Kovács Z. – Okuka, Bank (Grúz, 50.), Zsók (Gujic, 88.), Korhut – Hegedűs D. (Szepessy, 81.), Máté P. – Pavlovics, Oláh L., Balázs B. – Perics. Vezetőedző: Sisa Tibor
VIDEOTON: Bozsovics – Lázár, Lipták, Vaskó, Andics – Elek Á. (Farkas B., a szünetben) – Gosztonyi, Polonkai, Sándor Gy., Vasziljevics (Alves, 61.) – Nikolics (Milanovic, 74.). Vezetőedző: Mezey György
Gólszerző: Lipták (0–1) a 47. percben
Kiállítva: Farkas B. a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Sisa Tibor: – Egy jól motivált csapat ellen nagy energiákat mozgattunk meg a siker érdekében, mert voltak álmaink. Sajnos ezek részben szertefoszlottak. Jó mérkőzés volt, szimpatikus veszteseknek érezzük magunkat, bár szívesebben lettünk volna szimpatikus győztesek.
Mezey György: – Ez a mérkőzés is igazolta azt a várakozást, amely a Kaposvár elleni játékot megelőzte. Egy jól összerakott és felkészített csapat ellen küzdöttünk foggal-körömmel. Egygólos győzelmünk azt jelenti, hogy reményekkel várhatjuk a visszavágót.
PERCRŐL PERCRE
1. perc: A Videoton kezdte az összecsapást.
A vendégeknél nem került be ezúttal a kezdőbe André Alves, elöl Nikolics és Gosztonyi kezdett a fehérváriaknál.
4. perc: A Vidi kezdett némi fölényben, de helyzet egyelőre nincs.
Mezey György együttesének keretében négy futballista (Vasziljevics, Szakály Dénes, Nikolics és Alves) is van, aki korábban játszott Kaposváron, közülük Vasziljevics és Nikolics kezdett.
9. perc: Lázár futott el a jobb szélen, de Gosztonyitól hosszan kapta volna vissza a labdát.
11. perc: Az első nagy lehetőség, Vasziljevics lódult meg Okuka mellett, majd indította Nikolicsot, aki lerázta védőjét, de 11 méterről a kapu jobb oldala mellé helyezett.
15. perc: A Kaposvár a széleken próbálja meg feltörni a fehérvári védelmet, de egyelőre nincs hibapont a piros-kékek hátsó alakzatában.
17. perc: Perics jobb oldali szabadrúgása után Bozsovics öklözött az érkező kaposváriak elől.
20. perc: Gosztonyi vette észre az üresen érkező Polonkait, a középpályás lövését Bank fejelte ki.
22. perc: Feltűnő, hogy a Videoton olykor mennyire átadja a helyet a hazaiaknak, olykor mintha kifejezetten az ellentámadásokra várnának a fehérváriak.
Sisa Tibor arról beszélt a találkozó előtt, hogy nem ők a párharc esélyesei, úgy pedig főleg nem, hogy két mérkőzésen dől el a továbbjutás, de – tette hozzá – megpróbálnak mindent.
24. perc: Közepes iramban, egy helyzettel telt el a félidő első fele. Mindkét fél kivár.
27. perc: Balázs szabadrúgása szállt el jócskán a a kapu felett.
28. perc: Balázst rántotta vissza Elek, övé az első sárga lap.
30. perc: A Kaposvár másodszor játszotta el, hogy laposan a rövid oldalra adta be a szögletet, ezúttal sikerrel is járt, ám Pavlovics lábáról mellé ment a labda.
32. perc: Máté lapos lövése után ölelte magához a labdát Bozsovics.
35. perc: Szép kaposvári támadás végén a jobb oldalról Okuka centerezett remekül, Perics azonban öt méterről a bal kapufa mellé bólintotta a labdát.
37. perc: Ismét Balázsról sárgult be egy vidis, Andjics gázolta el hátulról a fiatal játékost.
41. perc: Bal oldali beadás után Vaskó csúsztatott 11 méterről, Kovács védett.
45. perc: Másodpercre pontosan vége az első félidőnek.
46. perc: Elkezdődött a második játékrész. Elek helyére Farkas Balázs érkezett a szünetben.
47: perc: Nagyon furcsa góllal szerzett vezetést a Videoton: jobb oldali felívelés után Kovács Zoltán emelkedett a legmagasabbra, majd leérkezés közben kiejtette a labdát, amit a mellette álló Lipták Zoltán közvetlen közelről a kapuba lőtt. 0–1

A visszajátszás alapján is képtelenség megállapítani, történt-e valójában szabálytalanság, Kovács a labdával esett rá Liptákra. A kapus mindenesetre reklamálásért sárga lapot kapott.

50. perc: A megsérült Bank helyére Grúz állt be.
55. perc: Jobb oldali kaposvári akció után Máté lőtt kapásból jócskán mellé.
61. perc: Beállt Alves Vasziljevics helyére.
64. perc: Balázs megpattanó lövése ment mellé.
69. perc: Hegedűs remekül teremtett magának lövőhelyzetet, egy csel után 14 méterről tüzelt, Bozsovicsnak nem volt könnyű kiütni az életerősen megküldött labdát.
71. perc: Nagy helyzet a másik oldalon is: Gosztonyi szabadrúgása után Vaskó maradt üresen, csúsztatását bravúrral tolta ki a bal alsó elől Kovács.
71. perc: Farkas Balázst kiállította a játékvezető. A fehérvári középpályás megirigyelhette Paul Scholes hétvégi mutatványát, Perics háta bánta. Jogosnak tűnik a piros.
74. perc: Polonkai fejesét védte Kovács.
74. perc: Nikolicsot Milanovic váltotta.
79. perc: Oláh lövése után ment mellé a labda.
81. perc: Hegedűs helyére Szepessy állt be a hajrára.
82. perc: Pavlovics szöglete után épp Szepessy csúsztatott, nem sokkal a jobb alsó mellé.
83. perc: Zsók csúszott rá keményen és sárga lapot érően Gosztonyira.
85. perc: Alves távoli lövése ment el a kapu felett.
88. perc: Az utolsó hazai csere: Zsók le, Gujic be. Közben Perics lőtt mellé.
90. perc: Két perc a hosszabbítás.
92. perc: Vége a mérkőzésnek! A Videoton 1–0-ra nyert Kaposváron.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik