FTC-Újpest: Van még min változtatnunk - Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.27. 09:29
Az Újpest új vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a Magyar Kupában az első Ferencváros elleni derbijére készül. A szakember a mai találkozó előtt az idegenben szerzett gól jelentőségére hívta fel a figyelmet.

„Van még mit javítani a játékunkon, de a stílusunkon nem szeretnék változtatni, bárhol is lépünk pályára. Nem könnyű úgy új játékot kialakítani, hogy közben hozni kell az eredményeket is, felkészülés közben ezzel könnyebb dolgunk lesz, de szeretnék ettől függetlenül is minőségi játékot látni a csapattól. Egy győzelemből mindig könnyebb tanulni, a kedd esti edzés előtt a Ferencváros elemzése mellett a Pápa elleni hibákat is átbeszéltük” – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics, aki elmondta, a Ferencváros 3–1-es győzelmével végződő szeptemberi bajnokit már kielemezte a mai MK-nyolcaddöntő előtt.

„Többször is megnéztem a szeptemberi mérkőzést. Akkor a csapat túl sok teret engedett a Ferencváros középpályásaink és támadóinak, ezen mindenképpen javítanunk kell, valamint akkor nem annyira viselkedtek csapatként a játékosok. Ennek ellenére is voltak helyzeteink, szóval ha megoldjuk az akkori problémákat, akkor képesek leszünk jó eredményt elérni. Nagyon fontos, hogy betaláljunk idegenben, ha nyerünk, vagy sokgólos mérkőzésen döntetlent játszunk, akkor már előnyösebb helyzetből várhatjuk a visszavágót. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók is készülnek, és ott lesznek mellettünk, bízom benne, hogy nem okozunk nekik csalódást, velük sokkal erősebbek lehetünk a Puskás-stadionban!” – mondta az Újpest szinte éjszakába nyúló keddi edzése után a szerb szakember.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén ma 18 órától fogadja a Ferencváros az Újpestet a Puskás-stadionban.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ FORDULÓ, SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Siófok (NB II)–Lombard Pápa 13.00
Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Haladás 17.00
Videoton FC–Diósgyőri VTK 17.00
Kaposvári Rákóczi FC–Győri ETO 17.00
Ferencváros–Újpest FC 18.00 (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Vignjevics folytatta a sort – idény közben érkező edző még nem kezdett vereséggel

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 15:00

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20

Janeiro a Ferencváros–Braga párharcról, Navarro irányításával a Loki a nemzetközi kupaszereplésre tör

E-újság
2026.03.06. 23:51
Ezek is érdekelhetik