FTC-Újpest: petárdazápor fogadta a vendégszurkolókat

2013.03.10. 15:29
null
Volt könnygáz bőven a stadion környékén (Fotó:Veres Viktor)
Vasárnap délután negyed négy körül érkezett meg a vendégszurkolókat szállító metrószerelvény az FTC-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. A balhé nem maradt el.

KÖZBEN ELKEZDŐDÖTT A TALÁLKOZÓ, A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Munkatársunk beszámolója szerint a forgalom teljesen leállt a népligeti állomásnál, csak a felüljárón haladtak járművek. A metrófeljárót kordonokkal zárták le a rendőrök (nagyjából 150 fő), akik pajzzsal is igyekeztek védeni a metróból feljövőket. Körülbelül kétezer FTC-szimpatizáns várta lila „kollégáikat", a kordonokat rángatva. A vendégszurkolók megérkezésekor – ahogy várható volt – elszabadult a pokol, többek között petárdákkal, füstbombákkal és üvegekkel fogadták az újpestieket.

A fradisták pont dobótávolságban voltak a feljárótól, így a rendőrök könnygáz segítségével fokozatosan kiszorították őket a kereszteződéséből. Előállítás, biztos, hogy lesz, hiszen egy rendbontót a földön húztak végig a hatóság emberei, akik kutyákkal és hangosbeszélővel próbálják helyreállítani a rendet.

Az újpestiek végül nagy nehezen bejutottak a stadionba, a bevonulás azonban nem múlt el nyom nélkül, a környéken térdig ér a könnygáz. Pedig ezután érkezett még csak a második metró az Újpest-szurkolókkal.

Ennek utasai azonban már viszonylag békés körülmények között jutottak fel, köszönhetően annak, hogy sok fradista közben szintén bevonult a stadionba, a többieket pedig a rendőrök mintegy 300 méteres távolságra szorították ki.

15.50-re nagyjából teljesen lecsillapodtak a kedélyek, helyre állt a rend, elkezdték beengedni a sajtó képviselőit is. Kubatov Gábor is megérkezett, az FTC elnöke Schmitt Pál társaságában ment be a létesítménybe.

A KEZDŐCSAPATOK
FERENCVÁROS: Jova – Somália, Besic, Gyömbér, Sváb – Józsi, Aborah – Jenner, Csukics, Martinus – Böde
ÚJPEST: Balajcza – Vermes, Szélesi, Mihajlovics, Iandoli – Balogh B., Vasziljevics – Simon K., Kabát, Christ – Moraes
Az Albert-stadionban 16.30-kor kezdődő mérkőzés játékvezetője Solymosi Péter.


Volt könnygáz bőven a stadion környékén (Fotó:Veres Viktor)
Volt könnygáz bőven a stadion környékén (Fotó:Veres Viktor)
Volt olyan szurkoló, aki a rendőrkordonon belülre került (Fotó:Veres Viktor)
Volt olyan szurkoló, aki a rendőrkordonon belülre került (Fotó:Veres Viktor)
Az Újpest-drukkereket fradisták, utóbbiakat kordonok várták (Fotók: Kibédi Péter)
Az Újpest-drukkereket fradisták, utóbbiakat kordonok várták (Fotók: Kibédi Péter)

Fotó: Havran Zoltán
Fotó: Havran Zoltán


Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
3 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
5 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
14 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
23 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07
Ezek is érdekelhetik