FTC-Újpest: Jó volt, hogy szerda óta együtt volt a csapat - Csizmadia

2011.04.01. 23:53
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Újpestet, így 2003 után ismét legyőzte örök ellenlábasát. Csizmadia Csaba, a zöld-fehérek védője szerint az összetartás volt a siker egyik kulcsa a rangadón.

„Ha a Siófok vagy az Újpest ellen játszunk, nekünk az ugyanolyan, mert bennünket mindenki meg akar verni. Ebből a szempontból minden mérkőzésen meg kell szenvedni a győzelemért” – reagált a Nemzeti Sport Online-nak Csizmadia Csaba arra a kérdésre, hogy mennyire volt kemény a derbi.

„Jó volt, hogy mester nem azzal foglalkozott a meccs előtt, hogy revánsot vegyünk az őszi találkozóért, bevallom hét közben nem is éreztem ezt az elvárást. Szeretnénk mi is hat gólokkal nyerni, de most a legfontosabb a három pont volt és az, hogy megszakítottuk az Újpest ellen 2003 óta tartó rossz sorozatunkat. Ez volt a legfontosabb, ez bejött és ez adhat most lendületet.”

„Sokat számított az, hogy szerda óta együtt volt a csapat és Egerben nyugodt körülmények között koncentrálhattunk az összecsapásra, mindenki átérezte így a találkozó fontosságát” – emelte ki a jó csapategységet, mint a siker kulcsát a védő.

VÉLEMÉNYEK A FRADI–ÚJPEST UTÁN

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
1 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2 órája