FTC-Újpest: a vesztes edző, Craig Short csalódott csapatában

Vágólapra másolva!
2010.05.01. 08:24
Mint ismeretes, a Ferencváros labdarúgócsapata tegnap 1–0-ra kikapott az Újpesttől az Albert-stadionban. A hazaiak vezetőedzője, Craig Short egyértelműen a kihagyott helyzeteknek tulajdonítja a vereséget.

„Nagyon sokat jelentett, hogy az Újpest megszerezte a vezetést. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, de sajnos nem tudtunk élni velük, háromszor is a kapufát találtuk el, ez pedig döntőnek bizonyult" – kezdte a mérkőzés utáni értékelését a Ferencváros vezetőedzője, Craig Short.

„Az Újpest rendkívül fegyelmezetten és taktikusan futballozott. Számomra csalódás volt a végjátékunk, úgy játszottunk, mintha már 2–0-ra vezetett volna az ellenfél. Schembri jól teljesített, de azért kellett lecserélnem, mert erőnlétileg még nincs megfelelő állapotban" – tette hozzá a szakember.

Short a találkozót közvetítő Duna Tv-nek elmondta, nagyon sajnálja a Fradi-szurkolókat az eredmény miatt. A jövőjével kapcsolatban annyit mondott, hogy a nyáron lejár a szerződése a csapatnál, de reméli, lesz még lehetősége derbin irányítani a Ferencvárost.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik