FTC: Tóth-Potya Istvánról emlékeztek meg a Mazsihisszel

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 20:32
null
Az erre az alkalomra készített pólók (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közösen emlékezett meg csütörtökön Tóth-Potya Istvánról, az FTC kiemelkedő labdarúgójáról, a csapat első hivatásos edzőjéről, aki – már az Elektromos pályaigazgatójaként – a második világháború alatt, 1944-ben társaival több száz zsidót mentett meg a biztos haláltól.

 

Az ünnepségre a Ferencváros és az izraeli Maccabi Tel-Aviv labdarúgó Európa-liga-selejtezőjének első mérkőzése előtt került sor a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban. Tobak Csaba múzeumigazgató kiemelte, hogy már sok kiállításnak adtak otthont, ám a mostani különleges jelentőségű.

„Szívünkön viseljük a múlt ápolását, az a célunk, hogy a fiatalok ne csak Böde Danit, hanem Tóth-Potya Istvánt is ismerjék meg, emberként is” – mondta, majd arról is beszélt, hogy másfél éve vették fel a kapcsolatot Tóth-Potya unokájával, Tóth Istvánnal, akitől megkapták az egykori sportember sporttörténeti relikviának számító naplóit.

A Tóth-Potya István életét bemutató rövidfilm megtekintése után az unoka elmondta, személyesen nem ismerte a nagyapját.

„Egy élet kellett ahhoz, hogy felismerjem, ki is volt ő valójában. Sokáig nem tudtam a múltat értelmezni” – mondta elérzékenyülve ifjabb Tóth István.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke – miután beszélt a világban oly szükséges bizalomról – az erre az alkalomra készült, „A MI HŐSÜNK TÓTH POTYA ISTVÁN” feliratú és a sportember arcképével ellátott pólót adott át az unokának.

Az El-selejtezőre kifutó labdarúgókat bekísérő gyermekek ugyanilyen pólóban emlékeztek az edzőre és embermentőre.

A mostani megemlékezés része a Zsidó Világkongresszus (WJC) és az angol Chelsea labdarúgóklub nemrég meghirdetett, kirekesztésellenes kezdeményezésének.

Igor Ujhazi, a WJC antiszemitizmus elleni munkacsoportjának koordinátora kiemelte: „Az antiszemitizmus veszélyes jelenség a sportban, veszélyes a társadalomban, és mindkét területen riasztó mértékben erősödik. A mi felelősségünk, szurkolóké és csapatoké egyaránt, hogy megálljt parancsoljunk ennek.”

LAPUNK ÍRÁSÁT TÓTH-POTYA ISTVÁN MÁRTÍRHALÁLÁRÓL ITT OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik