FTC: Thomas Doll segítője nagyon várja, hogy repülhessen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 12:43
null
Thomas Doll (balra) és segítője, Ralf Zumdick (Fotó: Action Images)
Ralf Zumdick, az új ferencvárosi vezetőedző, Thomas Doll német segítője már alig várja, hogy repülőre ülhessen, és megkezdhesse a munkát a zöld-fehér labdarúgócsapatnál – ez derül ki a Der Western internetes felületén megjelenő rövid interjúból.

 

„Habár volt két másik lehetőségem is, azok jóval távolabb lettek volna az otthontól. Nagy érdeklődéssel tekintek Budapest és a Ferencváros felé, egy szép hagyományokkal büszkélkedő klubról van szó, és »Dollinak« nagyszerű újrakezdés lesz azok után, hogy két évig kívül volt a szakmán” – vetíti előre Zumdick, aki Hamburgban, Dortmundban és Ankarában is segítője volt Thomas Dollnak.

Zumdick a Ferencváros épülő új stadionját, valamint az európai kupaszereplésre vonatkozó célját személyes motiváló tényezőként említi, és örül, hogy újra egy közösségben lehet Philipp Böniggel, akit nagyon profi mentalitású futballistának tart. Hozzáteszi, honfitársán kívül senkit sem ismer a csapatból.

„Január ötödikén repülök, másnap indul a felkészülés, amely meglehetősen hosszú lesz, az első bajnoki csak márciusban következik” – zárta a beszélgetést a korábbi kapuvédő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik