FTC: szlovák válogatott szélső érkezett – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 15:16
null
Róbert Mak a Ferencváros új játékosa (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/rm" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette a kétszeres orosz bajnok, 58-szoros szlovák válogatott szélsőt, Róbert Makot.


A 29 éves balszélső – aki a jobb oldalon, valamint csatárként is bevethető – legutóbb a török Konyaspornál futballozott, ahonnan márciusban távozott, azóta nem volt csapata.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Mindenekelőtt szeretném visszanyerni a formámat, ám nagyon motivál, hogy egy olyan csapat szerződtetett, amely a BL-selejtező rájátszásában szerepel – idézi a fradi.hu Róbert Makot. – Láttam a Fradi legutóbbi, Dinamo Zagreb elleni mérkőzését, fantasztikus volt! Nagy előrelépés ez a klubnak, már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen. Remek volna az ősszel a BL-ben pályára lépni.”

Mak 2004-ben a Slovan Bratislava utánpótlásából került ki Angliába, ahol a Manchester City fiataljai között nevelkedett 2010-ig – ekkor vitte el a Nürnberg. A német klubnál 77 Bundesliga-mérkőzésen léphetett pályára, ezeken hat gólt szerzett. A görög PAOK és az orosz Zenit játékosa is volt – a Bajnokok Ligájában a Zenittel, az Európa-ligában mindkét csapat színeiben játszhatott. Előbbinél kupagyőztes, utóbbinál kétszeres orosz bajnok, egyszeres kupa- és egyszeres szuperkupa-győztes lett.

A Zenittől idén januárban került a Konyasporhoz, amelynél mindössze március végéig maradt, és csak négy mérkőzésen lépett pályára – a járványhelyzet okozta leállás előtt megsérült.

A szlovák válogatottban 2013 februárjában játszott először, azóta 58 találkozón 12-szer volt eredményes, többek között betalált a mieinknek a tavaly őszi, 2–1-es szlovák győzelmet hozó budapesti Eb-selejtezőn.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, legutóbb kölcsönben NK Bravo – Szlovénia), Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Adnan Kovacevic (bosnyák, Korona Kielce – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Aissa Laidouni (francia, FC Voluntari – Románia), Róbert Mak (szlovák, legutóbb Konyaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Katona Bálint, Kovács Marcell, Nagy Zoltán Olivér, Redzic Damir, Szabó Levente, Vogyicska Balázs
Kiszemeltek:
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg, onnan Adana Demirspor – Törökország), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Otigba Kenneth (szabadon igazolható), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, FC Himki – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gróf Dávid (Debreceni VSC), Szánthó Regő (ZTE FC), Varga Ádám (Soroksár), Vida Kristóf (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bőle Lukács
, Csonka András (ZTE FC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik