FTC: Sajnálom a drukkereket, megértem a dühüket - Csukics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.04. 16:25
Vladan Csukics sajnálja a drukkereket a máltai Sliema Wanderers elleni 1–1-es döntetlen miatt. Az NB I-ben szereplő Ferencváros szerb középpályása szerint idő kell, míg az új játékosok beilleszkednek, s összeáll a csapatjáték.
„Számítani lehetett rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a nyári átigazolási szezonban sok új játékos érkezett hozzánk, akikből többen is a kezdőcsapatban kaptak helyet – idézi a fradi.hu Vladan Csukicsot. – A csapatjáték kialakítása pedig nem megy egyik pillanatról a másikra. Az elmúlt szezon végén nem véletlenül nyertünk annyi mérkőzést. Megismertük egymást, tudtuk, hogy kinek mi a gondolata a pályán, merre fog indulni, milyen labdát kell neki adni. Most még szoknunk kell az újakat, és nekik is meg kell tanulniuk a mi játékunkat. Pár hét múlva ezen a téren már sokkal jobban fogunk állni.”

„Hazai pályán egyértelműen jobban kell futballoznunk. A Puskás Ferenc Stadiont ismerjük, a szurkolók pedig mögöttünk lesznek. Győznünk kell! A kinti mérkőzést követően sajnáltam a drukkereket, és meg is értettem a dühüket. Itt vagyok a klubnál már három éve, szinte mindig nagy volt a fluktuáció a keretben. Éppen ezért a tapasztalat mondatja azt velem, hogy az összeszokáshoz időre van szükség. Azt kérem tőlük, hogy amíg összeáll a csapat, addig se forduljanak el tőlünk” – tette hozzá Csukics a Sliema elleni Európa-liga-selejtező visszavágó kapcsán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik