FTC: Nincs értelme egymásra mutogatni – Lanzafame

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 10:01
null
Davide Lanzafame duplázott, s négyről máris hat gólra jutott (Fotó: Török Attila)
A zöld-fehérek remeklő olasz támadója szerint nincs értelme egymásra mutogatni, mert bárki követhet el hibát.

 

Pályafutása egyik legjobb meccsét játszotta szombat este?
– Ezt azért nem jelenteném ki – mondta a felvetésre Davide Lanzafame, aki kétszer is betalált a Debrecen kapujába (2–2), és hat gólnál tart az idényben. – Eddig csaknem háromszáz mérkőzést játszottam profi labdarúgóként, szerencsére többször nyújtottam kiemelkedő teljesítményt. Maradjunk annyiban, hogy szombaton nekem, valamint a csapatnak is jól ment a futball.

KÉTSZER IS REMEKÜL KONTRÁZTAK

A Puskás Akadémiától a nyáron a nevelőegyesületéhez visszatérő Szécsi Márk szerezte a második debreceni gólt a Ferencváros ellen, amely könnyen a győzelmet jelenthette volna csapatának.

„A veretlen Ferencvároshoz érkeztünk, megpróbáltuk meglepni a hazaiakat, és szerintem sikerült is – mondta lapunknak a találkozó után a 24 éves labdarúgó. – Magabiztos védekezésből induló kontratámadásokra építettünk. Varga Kevin az egyik leggyorsabb játékosunk, neki nagy szerep jutott a jobb oldalon. Miután emberelőnybe kerültünk, akaratlanul is magunkra húztuk a Ferencvárost, nem birtokoltuk annyit a labdát, amennyit kellett volna. A listavezető most is megmutatta, milyen jó játékosokból áll. A szünetben Herczeg András vezetőedző azt kérte, játsszuk tovább az eltervezett játékunkat, ez működött is, mert a második gólunkat ugyancsak kontratámadásból szereztük. A gólom előtt Könyves Norbert remekül emelte át Dibusz Dénes fölött a labdát, amely a kapufáról elém pattant, és sikerült belőnöm. Ezután talán többet kellett volna birtokolnunk a labdát, ez azonban a Ferencváros ellen nem könnyű. Nem vagyunk elégedetlenek, ugyanakkor nyerhettünk volna.”

A Debrecen egy nullára vezetett, amikor Marcel Heistert kiállították. Nem futott át az agyán, hogy elúszik a meccs?
– A Debrecen remekül futballozott az első húsz percben. Alaposan elemeztük a játékát, s a felvételeken láttuk, hogy a kontratámadásai különösen veszélyesek, de sajnos így is hátrányba kerültünk. Ami a piros lapot illeti: nincs értelme egymásra mutogatni. Ezúttal Marcel Heister hibázott a szokásosnál nagyobbat, meglehet, legközelebb én hozom nehéz helyzetbe a csapatot, de az is lehet, hogy egy másik csapattársam. Ennél fontosabb volt az együttes reakciója. A kiállítás után a hozzáállásunkra és a játékunkra sem lehetett panasz. Sok helyzetet alakítottunk ki, nyolc-tíz lövési kísérletünk volt, de olykor a vendégek kapusa, máskor a balszerencse akadályozott meg bennünket abban, hogy gólt szerezzünk.

Mi volt a kulcsa annak, hogy emberhátrányban is többet birtokolták a labdát, és hogy több helyzetük volt?
– A heti edzésmunka. Nagyon keményen dolgoztunk, s ez meghozta az eredményt. Persze, nem lehet valamennyi ziccerből gólt szerezni, ám a helyzetkihasználásnál ezúttal talán fontosabb volt a nehéz pillanatokban mutatott határozottság, elszántság. Ismét bebizonyosodott, jó úton járunk.

Az emberhátrány ellenére két gólt szerzett, megtartotta a labdát, szabadrúgásokat harcolt ki, és több helyzete is volt. Egyedül, előretolt középcsatárként hogyan futotta mindezekre az erejéből?
– Az biztos, hogy ehhez a futballhoz kifogástalan erőnlét szükséges. Ezért is említettem meg, hogy a hétközi edzések adják a teljesítményünk alapját. A meccs előtt is jó formában éreztem magam, és a Szerhij Rebrov által kért mozgásokat is egyre jobban érzem. A nyáron új csapatba kerültem, öt forduló után edzőt váltottunk, ezért előbb a társakat kellett megismernem, majd az új szakvezető elképzeléseit kellett elsajátítanom. Napról napra összeszokottabbá válunk, s egyre jobban érezzük és megértjük a másik mozgását, így én is sokkal magabiztosabbnak érzem magam a pályán.

Az öltözőben miről beszéltek a lefújás után?
– Egyetlen rossz megjegyzés sem hangzott el. Mindannyian tudtuk, rengeteg energiát fektettünk abba, hogy kétszer is felálljunk a padlóról. A vezetőedzőnk csak röviden értékelt, mindenkinek gratulált, s ő is a hozzáállást emelte ki. Bár ezúttal elmaradt a győzelem, nagyon hosszú a bajnokság, továbbra is igyekszünk gyűjtögetni a pontokat, és a végén majd kiderül, hogy mennyire eredményes munkát végeztünk.

NB I, 10. FORDULÓ
Ferencváros–Debrecen 2–2 (Lanzafame 47., 80., ill. Takács T. 20., Szécsi 71.)
Budapest, Groupama Aréna, 8911 néző. V: Iványi
Kiállítva: Heister (32., Ferencváros)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 6., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2069Szőts Gergely
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
1799
Erdős József
Mezőkövesd–Haladás 2–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
2168
Andó-Szabó Sándor
Paksi FC–Kisvárda 4–1
Paks,
Városi Stadion
600Radványi Ádám
Ferencváros–Debreceni VSC 2–2
Budapest,
Groupama Aréna
8911
Iványi Zoltán
OKTÓBER 7., VASÁRNAP
Mol Vidi FC–MTK Budapest 0–3
Felcsút,
Pancho Aréna
1220
Kassai Viktor
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 7 3 21–8 +13 24
2. Budapest Honvéd 10 6 1 3 13–7 +6 19
3. MTK Budapest 10 5 2 3 16–15 +1 17
4. Paksi FC 10 4 4 2 16–11 +5 16
5. Mol Vidi FC 9 4 3 2 16–10 +6 15
6. Mezőkövesd Zsóry FC 10 4 3 3 16–12 +4 15
7. Debreceni VSC 10 3 5 2 14–13 +1 14
8. Újpest FC 9 3 4 2 8–7 +1 13
9. Puskás Akadémia FC 10 2 2 6 10–16 –6 8
10. Kisvárda 10 2 2 6 9–21 –12 8
11. Diósgyőri VTK 10 1 3 6 7–16 –9 6
12. Szombathelyi Haladás 10 1 2 7 11–21 –10 5
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik