FTC: német 4. ligás szélső jön? – Schneider szerint vinnék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.25. 10:26
null
Bednarski (jobbra) a Regionalliga legjobbjai között van (Fotó: RevierSport)
A német RevierSport információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapata a német negyedik ligás SC Wiedenbrück német-lengyel szélsőjét, Kamil Bednarskit szeretné szerződtetni. A 30 éves középpályás csapata és Regionalliga-csoportja egyik legjobbja volt az ősszel, 19 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett.

A 2016 nyaráig élő szerződéssel rendelkező Kamil Bednarski a RevierSport információi szerint konkrét ajánlatot kapott a Ferencvárostól.

„Így van, Kamilt szeretnénk szerződtetni. Több poszton bevethető támadó, a Regionalliga nyugati csoportjának egyik legjobb játékosa, és már túl régóta játszik alacsonyabb osztályokban. Remélem, sikerül egyezségre jutni vele és hamarosan itt köszönthetjük” – idézi Theo Schneidert, a Ferencváros vezető játékos-megfigyelőjét a regionális német lap. Bednarski a Wiedenbrück előtt a Hüls, az SW Essen, a Sprockhövel, a Schwerte, illetve a Westfalia Herne csapatában futballozott, a transfermarkt.de százötvenezer euróra becsüli a piaci értékét.

Novemberben csapata SG Wattenscheid elleni 2–2-es döntetlenjéből góllal vette ki a részét.

„Kamil nagyon fontos játékosa a csapatnak, és a szezon végéig élő szerződéssel rendelkezik, remélem, hogy ezt ki is tölti" – reagált a RevierSportnak Ali Beckstedde, a Wiedenbrück edzője.

Bednarski reméli, a Wiedenbrück elengedi, mivel nagyon szeretné kipróbálni magát magasabb szinten.

„A Ferencváros már gyakorlatilag magyar bajnoknak tekinthető és a BL-selejtezőbe tart. Harmincéves vagyok, több ilyen lehetőségem már nem lesz. Hány regionalligás futballista mondhatja el magáról, hogy ilyen trófeák megszerzésére van esélye? Akár magyar bajnok is lehetnék. A csapatban öt olyan futballista van, aki a nyári Európa-bajnokságra készülhet a magyar válogatottal. Együtt szeretnék játszani velük, és remélem, a Wiedenbrück nem tagadja meg tőlem ezt a lehetőséget" – így a támadó, akit más klub is csábít.

„Az Essenbe nem engedtük el, mivel az RWE közvetlen riválisunk a kiesés elleni harcban [a Wiedenbrück a 8., a Rot-Weiss Essen a 13. helyen áll a ligában – a szerk.]. Budapestről beszélhetünk, ha kapunk egy megfelelő ajánlatot és megfelelő helyettest tudunk találni Kamilnak."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kamil Bednarski (német, SC Wiedenbrück – Németország), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia), Tomás Pekhart (cseh, Ingolstadt – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Haraszti Zsolt (Videoton FC), Holman Dávid (DVSC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Nagy Dominik (DVTK), Popov Patrik (Soroksár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik