FTC: Nehogy azt gondolja bárki, hogy vakációzunk – Dibusz

Vágólapra másolva!
2020.03.25. 09:34
null
Dibusz Dénes (Fotó: Micheller Szilvia)
Dibusz Dénes, a Ferencváros labdarúgócsapatának kapusa szerint rendkívül fontos a mostani időszak. Nem tudhatják, mikor folytatódik a bajnokság, így bármikor bevethető állapotban kell tartaniuk magukat.

 

Dibusz Dénes a nehéz helyzetben családja mellett tölti idejét. A koronavírus-járványra felkészültek, sohasem volt ennyire tele a hűtőjük.

„Alaposan bevásároltunk – adott betekintést a Dibusz család hétköznapjaiba a zöld-fehérek kapusa. – Sajnos ilyen időszak ez, azzal tudunk a legtöbbet tenni, ha otthon maradunk, hogy a vírus lassabban terjedjen. Ne terjesszük a fertőzést, és mi se kapjuk el!”

A Ferencváros 29 esztendős játékosa egyébként is megpróbált a lehetőségekhez mérten sok időt odahaza tölteni, most jóformán reggeltől estig a négy fal között van. Ahogy mondja, a helyzettel együtt kell élni, megvannak ennek is a maga szépségei. Legfőképpen az, hogy annyi időt tölt a kisfiával, amennyit szeretne.

Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós

„Eddig is Bence körül forgott a világ, hát még most! Nem meglepő, hogy ő van a középpontban. Délelőttönként most nem kell edzésre járnom, egész nap idehaza vagyok, az egyéni edzéseket is akkor végzem, amikor a kisfiam éppen alszik.”

A zöld-fehérek futballistái naponta egyénre szabott edzéstervet kapnak a csapat erőnléti edzőjétől. A kapus a futómunkát egyedül oldja meg, és az elmúlt időszakban különböző sporteszközöket is beszerzett.

„Mindent meg lehet oldani. Nehogy azt gondolja bárki, hogy vakációra vonultunk, igenis rendkívül fontos időszak ez mindannyiunknak, hiszen nem lehet tudni, mikor indul újra a bajnokság. Olyan állapotban kell tartani magunkat, hogy bármikor bevethetőek legyünk.”

A rutinos kapusnak csapatkapitányként nem volt külön szerepe az öltözőben, hiszen mindenki rendkívül fegyelmezetten vette tudomásul a kialakult járványügyi helyzetet. A vezetők közül Hajnal Tamás, a szakmai stábból Szerhij Rebrov vázolta a csapat előtt álló néhány hét legfontosabb feladatait és a várható forgatókönyvet. Persze van, aki a koronavírus-járvány által keltett feszültséget nehezebben dolgozza fel, más egészen optimistán látja a jövőt, mondván, egyszer úgyis minden véget ér.

„Reménykedem benne, nálunk kevesebb embert érint a vírus, és bízom benne, gyorsan lecseng a járvány. Komolyan kell venni a mostani helyzetet, hiszen az egészségünkről, emberéletekről van szó.”

Dibusz Dénes a barátaival, csapattársaival telefonon tartja a kapcsolatot.

„Akik igazán közel állnak hozzám, távol vannak, úgyhogy ebből a szempontból nem változott a helyzet: Nagy Ádámmal vagy éppen Nagy Dominikkel eddig is telefonhívások, üzenetváltások formájában tartottuk a kapcsolatot. Néhány előre tervezett találkozót le kellett mondanunk, de ez a helyzet most mindent felülírt.”

Dibusz Dénes örül, hogy több időt tölthet a családjával, de ettől még otthon is nagyon keményen készül a folytatásra
(Fotó: Micheller Szilvia)
Dibusz Dénes örül, hogy több időt tölthet a családjával, de ettől még otthon is nagyon keményen készül a folytatásra (Fotó: Micheller Szilvia)

Válogatott játékosként Dibusz Dénes nyári programját is átírta a koronavírus-járvány, hiszen az Európa-bajnokságot elhalasztották. A kapus szerint racionális döntés született.

„Nem lett volna értelme ragaszkodni a mostani időponthoz. Ki tudja, mikor zárulhatnak le a bajnokságok, mikor lehet megrendezni a pótselejtezőket, minden összesűrűsödött volna. Arról nem is beszélve, hogy több országban rendezik az Európa-bajnokságot, ez még nagyobb rizikót hordozott volna magában. Jövő nyáron mindenki felhőtlenül élvezheti a labdarúgást.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik