FTC: Mak semmi rosszat nem mondott a magyarokra

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 22:10
null
Maknak imponált a BL-menetelés (Fotó: twitter.com/Fradi_HU)
A sportolunk.sk portál hosszabb interjút készített a Ferencváros legfrissebb igazolásával, az 58-szoros szlovák válogatott Róbert Makkal, amelyből kiderül, hogy a zöld-fehérek már hosszú ideje szerették volna megszerezni a szélsőt, aki elárulta: a szlovák válogatottban egy éve a mieink ellen szerzett gólja után mutatott érzelmei a sport részét képezik.


Mak az interjúban elárulta, a Ferencváros először akkor kereste meg, amikor a csapat visszatért az edzőtáborából, aztán amikor a BL-ben meneteltek, egyre jobban foglalkoztatta, hogy csatlakozzon a csapathoz.

„Végül megegyeztünk, mert pont az én pozíciómra kerestek új embert, ráadásul Szerhij Rebrov a korábbi, zenites edzőmnél érdeklődött is irántam. Vasárnap aztán volt egy hosszabb beszélgetésünk is, amely során elmondta, hogy tetszik neki az erőnléti állapotom, de azért nem fogjuk erőltetni, ezért nem is mentem el Norvégiába a szerdai meccsre. Ugyanakkor a visszavágón már lehet, hogy rendelkezésre állhatok, attól függően, hogy milyen állapotban leszek” – mondta a portálnak a 29 éves szélső, aki kitért a tavalyi, Magyarország–Szlovákia (1–2) Eb-selejtezőn a Ferencváros otthonában szerzett góljára, illetve annak utóéletére.

„Már emlékeztettek az új klubomnál erre a gólra, a vezetőkkel néhány szóbeli támadásra reagálni is kellett. Kérdezték, mit akarok én itt, amikor akkor kinevettem az országukat. Én viszont akkor Szlovákiát képviseltem, és amikor a hazámért játszok, mindent beleadok. Ráadásul nagyon feszült volt az a mérkőzés, így amikor gólt szereztem, elöntöttek az érzelmek és a mezemen lévő címeremet megveregettem. Ez nem azt jelenti, hogy bármi bajom lenne a magyarokkal, csupán érzelmek voltak, amelyek hozzátartoznak a sporthoz. Soha nem mondtam semmi rosszat a magyarokra” – idézte Makot a sportolunk.sk.

A tavalyi magyar–szlovák összefoglalója, benne Mak góljával és gólörömével 0:45-től.

Legfrissebb hírek

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
15 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Távozott az Ajaxtól Kovács Bendegúz, Hollandián belül váltott

Légiósok
2025.06.18. 13:58

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:19
Ezek is érdekelhetik