FTC: Ma már gólpassznak is ugyanúgy tudok örülni – Lanzafame

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 10:09
null
A csapatember: Davide Lanzafame a Fradi erejében hisz (Fotó: Török Attila)
Davide Lanzafame fiatalon forrófejű volt, mostanra azonban benőtt a feje lágya, és egyéni mutatói elé helyezi a csapat sikerét – Pakson is a három pont a fontos.

 

– Szeret a paksiak ellen játszani?
– Nehéz ellenük, mert kemények, agresszívak – mondta Davide Lanzafame, a Ferencváros olasz csatára.

– Azért is kérdezem, mert legutóbb duplázott ellenük...
– Jól jött ki a lépés. Tényleg nehéz a Paks ellen futballozni, különösen náluk. Májusban még a Honvéd futballistája voltam, rögtön a mérkőzés elején a kapuba találtam, a fordulás után pedig közelről, a kimozduló kapus mellett pöccintettem a kapuba. Szívós csapat a Paks, biztos vagyok benne, szombaton nehéz dolgunk lesz ellene.

– Legutóbb a Kisvárda elleni bajnokin két középső védő, Abraham Frimpong és Miha Blazic szerezte a gólokat. Zavaró ez egy csatárnak?
– Egyáltalán nem. Régen lehet, hogy idegesített volna, annak idején Olaszországban, tinédzserként a falba vertem volna a fejemet, de ma már nem vagyok ilyen. Sokat változtam az évek alatt, hogy úgy mondjam, benőtt a fejem lágya. Most már csak az számít, hogy nyerjen a Ferencváros. Nincs már bennem az az érzés, hogy az öltözőben szétrúgom a padot, mert aznap nem lőttem gólt. A mostani Fradiban több mint kezdőcsapatnyi futballista szerzett már gólt, ez is jól mutatja az erőnket. Bárki bármikor képes a kapuba találni. Senki sem egyénieskedik a kapu előtt. Persze azért csatár vagyok, úgyhogy fontosak a gólok.

– Eddig az idényben hatot szerzett. Nem kevesli?
– Lehetne több, nem tagadom, viszont ma már gólpassznak is ugyanúgy tudok örülni.

TORNAÓRA ZÖLD-FEHÉRBEN
Davide Lanzafame amellett, hogy a Ferencváros csatára, elfoglalt családfő is. Három kislány édesapja, a hétesztendős Sofia és a négyéves ikrek, Elizabetta, valamint Ana-Joel nem kevés elfoglaltságot jelentenek. A csatár mégis mindig talál időt a pihenésre, délutánonként a kislányok a Ferencvárosban tornáznak, így van néhány szabad órája.

– A múlt héten mindkét góljukat szöglet után szerezték. Sokat gyakorolják ezeket a szituációkat?
– Ez a modern futball velejárója. Sokszor nehéz megbontani a velünk szemben felálló védelmet, a szögletek, szabadrúgások ellenben mindig veszélyt hordoznak magukban. Gyakran ezek döntik el a mérkőzéseket. A Kisvárda ellen mindkét gólunkat szöglet után szereztük, a szakmai stáb felkészített bennünket arra, hogy bár vannak magas játékosai az ellenfélnek, mégis veszélyesek lehetünk rögzített játékhelyzetek után. Bejött.

– Élvezi a közös munkát Szerhij Rebrovval?
– Karrierem során sok edzőm volt már, ám Szerhij Rebrov az egyik legprofibb szemléletű. Sohasem „púderez”, egyenesen a szemedbe mondja, amit gondol. Tetszik a mentalitása. A klubnál egyértelmű elvárás, hogy bajnokok legyünk, hogy a harmadik csillag is felkerüljön a mezünkre, ehhez ilyen típusú edzőre volt szükség. Szerhij Rebrov nyerő típusú edző.

– December tizenhatodikán a Mol Vidi FC ellen zárják az őszi szezont. Több lesz az átlagos bajnokinál?
– Azért a győzelemért is három pontot adnak. Lelkileg persze egyáltalán nem lesz mindegy, ki vonulhat győzelemmel téli pihenőre, és ki az, akinek keserű lesz a szája íze. De erről korai beszélni, előbb itt a paksi találkozó, utána pedig fogadjuk a Mezőkövesdet.

– Pakson mi dönthet?
– Végig higgadtnak kell maradnunk. Hallottam, új stadionjuk van, képeken láttam, ám eddig még nem léptem pályára az új létesítményben. A Paks összeszokott együttes, a labdarúgók többsége évek óta együtt futballozik, ettől még mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ha az élen akarunk telelni, muszáj győznünk!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29–11 +18 33
2. Mol Vidi FC 15 8 4 3 26–13 +13 28
3. Budapest Honvéd 15 8 4 3 19– 9 +10 28
4. MTK Budapest 15 7 3 5 23–23 0 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 23–18 +5 23
6. Újpest FC 15 6 5 4 17–12 +5 23
7. Debreceni VSC 15 5 6 4 20–19 +1 21
8. Paksi FC 15 5 6 4 20–19 +1 21
9. Puskás Akadémia FC 15 5 2 8 18–22 –4 17
10. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 14–26 –12 12
11. Kisvárda 15 2 3 10 13–34 –21 9
12. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 12–28 –16 8
NB I, 2018–2019, 16. FORDULÓ
DECEMBER 1., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
17.00: Kisvárda–Puskás Akadémia
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Iványi Zoltán
17.00: Mezőkövesd–Újpest
Mezőkövesd, Városi Stadion
Berke Balázs
17.00: Haladás–DVTK
Szombathely, Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
17.00: MTK–DVSC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bogár Gergő
19.30: Paks–FTC (Tv: M4 Sport)
Paks, Városi Stadion
Erdős József
DECEMBER 2., VASÁRNAP
18.00: Mol Vidi–Honvéd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik