FTC: Leandro szerződést hosszabbított – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 13:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján közölte: szerződést hosszabbított Leandróval. A klub azt nem hozta nyilvánosságra, hogy a brazil születésű magyar válogatott védő meddig kötelezte el magát.

Leandro 2002 és 2006 között volt a zöld-fehérek játékosa, majd futballozott a DVSC-ben és az Omonia Nicosiában is, 2015-ben tért haza ismét a Ferencvároshoz. Első szezonjában 10 gólpasszal az NB I asszisztkirálya lett, meg is nyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát a zöld-fehérekkel. A 2016–2017-es idényben eddig 32 tétmérkőzésen játszott Thomas Doll csapatában, három gól és egy assziszt fűződik a nevéhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: –
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Távozók: Jova Levente (soroksári kölcsön után lejár a szerződése), Florian Trinks (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Emir Dilaver (osztrák, lejár a szerződése), Hajnal Tamás (lejár a szerződése), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik