FTC: két saját nevelésű játékos profi szerződést kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.17. 13:35
null
Popov Patrik és Haris Attila profi szerződést kötött a Ferencvárossal (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Popov Patrik és Haris Attila profi szerződést kötött az egyesülettel.

 

Popov Patrik hétéves korában lett az FTC igazolt labdarúgója, eddigi pályafutása során szinte folyamatosan idősebb korosztályokban futballozott, és mindenhonnan kitűnt gólérzékeny játékával. Az előző szezon U17-es bajnokságában 21 meccsen 21 gólt lőtt, az U21-eseknél tíz találkozón hatot, az NB III-ban pedig két összecsapáson egyet. Ebben az idényben az U21-eseknél 11 meccsen hat találat a mérlege, és betalált a felnőttcsapat Ligakupa-mérkőzésén is. Popov a Pécs elleni bajnoki mérkőzésen az NB I-ben is bemutatkozhatott már – jellemzi az „új igazolást” a fradi.hu.

„Patrik támadó, kifejezetten befejező, gólszerző játékos, olyan típus, akit mindig is keresnek a Ferencvárosban. Robbanékony, jól tud helyzetbe kerülni, és a lehetőségeit is jó százalékban használja ki. Persze ez utóbbin mindig lehet javítani, amit el is várunk. Ami pedig elvehetetlen tőle, az a mentalitása, amit minden gyerekbe beletennék” – mondta Popovról Keller József utánpótlásmenedzser.

Haris Attila számára sem idegen, ha idősebb játékosokkal kell felvennie a versenyt. Több poszton képes jó teljesítményt nyújtani, általában szűrő középpályásként futballozik. Haris – aki az idei Ligakupa-sorozatban többször lehetőséget kapott a felnőtteknél – támadásban is veszélyes, így gólpasszokat is várhatnak tőle a szurkolók. Sőt, aki látta a Pünkösdi Nemzetközi tornán lőtt gólját, az tudja, hogy átlövéseknél is érdemes rá odafigyelni.

„Haris védekező, szűrő középpályás, de képes jól belépni a játékba. Jó a szervezőkészsége, gólpasszokat ad, és nagy gólokat is láttunk már tőle. Szintén jó mentalitású játékos, kitörési lehetőség számára a futball, így biztos vagyok benne, hogy megragadja a kapott esélyt” – nyilatkozta Keller.

Popov és Haris egyaránt 17 esztendős, utóbbi futballista januárban tölti be a 18. életévét. A zöld-fehérek honlapja arról nem számol be, hogy a fiatal játékosok mennyi időre kötelezték el magukat a Ferencvároshoz.

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
4 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
6 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik