FTC: hiába volt szóbeli egyezség, Malinauskas Debrecenbe mehet

2010.06.28. 16:03
null
Malinauskas a Ferencvárossal kezdte a felkészülést, de nem szerződik a zöld-fehérekhez (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Az ftc.hu tájékoztatása szerint hiába született már szóbeli egyezség a Ferencváros labdarúgócsapata és a litván kapus, Mindaugas Malinauskas között, a légiós nem az Üllői úton folytatja pályafutását.

A hivatalos honlap rövid közleménye szerint „úgy tűnt, hamarosan a szerződés aláírására is sor kerülhet, de mielőtt ez megvalósult volna, a másik fél meggondolta magát.”

Az ftc.hu úgy tudja, Malinauskas minden bizonnyal a DVSC-hez igazol, nyilván az UEFA által eltiltott Vukasin Polekszics helyére.

A litván kapuvédő csapata, a DVTK június 23-án hivatalos oldalán tényként közölte: Malinauskas az FTC-be igazolt, igaz, ezt a híradást a Ferencváros órákkal később pontosította, mondván, még csak tárgyalnak a kapus menedzserével.

A 26 éves Malinauskas május elején a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen szenvedett darabos arccsonttörést, meg kellett műteni, és az idény hátralevő részét kihagyta.

Bartha Csaba sportigazgató a dvsc.hu kérdésére elmondta: valóban közel áll a Loki ahhoz, hogy megegyezzen a játékossal.

„Köztudott, hogy kapusgondokkal küszködünk, éppen ezért egy minőségi hálóőr igazolásán gondolkodtunk. A napokban felvettük a kapcsolatot Mindaugas Malinauskas menedzserével, és megtettük az ajánlatunkat, amelyet nagy valószínűséggel a játékos elfogad – mondta. –  A labdarúgó várhatóan a mai napon Debrecenbe érkezik, és alá is írja a szerződését."

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
4 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
6 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
8 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
16 órája

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39