FTC: Emmanuel Eboué a barátja miatt jött a Fradihoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.14. 23:12
null
Emmanuel Eboué 2014 szeptemberében, a Galatasaray játékosaként (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a 79-szeres elefántcsontparti válogatott Emmanuel Eboué jó barátja a Ferencváros fizioterapeutájának, Peter Friarnak, akinek a közbenjárásával a védő edzéslehetőséget kért és kapott a zöld-fehérektől.

 

Az NSO úgy tudja, hogy az utóbbi időben sérülésekkel is bajlódó, 2016 óta klub nélküli Emmanuel Eboué kedden érkezett Budapestre. Azt nem tudjuk, hogy edzett-e már a Fradival, illetve azt sem, hogy meddig marad, hány tréningen vesz részt.

Információink szerint arról nincs szó, hogy a Ferencváros szerződtetné a 34 éves jobbhátvédet, aki korábban többek között játszott az Arsenalban, a Galatasarayban, legutóbb pedig a Sunderland kötelékébe tartozott. Erre a posztra már nem is keres új játékost a Fradi.

Eboué pusztán egy baráti szívesség, illetve Peter Friar révén került az FTC-hez, de csak edz a klubnál. Korábban hasonló módon már más játékosok is jártak a Ferencvárosnál, például a 35-szörös német válogatott Piotr Trochowski, bár az ő szerződtetése anno szóba is került, de nem gondolkodott magyarországi folytatásban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Berecz Zsombor (Vasas)
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Florian Trinks (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Hajnal Tamás (lejár a szerződése), Jova Levente (soroksári kölcsön után érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Vasas)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik