FTC: Budai Gyula kormánybiztos feljelentést tesz a Fradi-ügyben

Vágólapra másolva!
2011.03.19. 09:47
Címkék
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos büntető feljelentést tesz a Ferencváros labdarúgócsapatánál tapasztalt gyanús ügyek miatt.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke megválasztását követően kérte fel a kormánybiztost, hogy vizsgálja meg a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. privatizációját. Budai Gyula szerint a Fradi előnytelen értékesítése miatt Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezérigazgatója mellett felelősség terheli a MNV Zrt. volt jogi igazgatóját, Császy Zsoltot is.

„Megint a Tátrai, Császy páros felelőssége állapítható meg. Ennek alapján arra az álláspontra jutottam, hogy ezen szerződés miatt Tátrai Miklós, a vagyonkezelő volt vezérigazgatója és Császy Zsolt ellen a közeljövőben büntető feljelentést kívánok tenni – jelentette ki Budai Gyula a Hír TV Kontraszt című műsorában.

Eközben, a Nemzeti Sport információi szerint továbbra is kérdéses, ki irányítja a jövőben a Ferencvárosnál a labdarúgó zrt.-t, a Blikk pedig arról számolt be, hogy értesüléseik szerint a Ferencváros utánpótláscsapatainál dolgozóknak havonta körülbelül 4 millió forint fizetést folyósított Kevin McCabe, ám a zöld-fehéreknél a fiatalokkal foglalkozó trénerekhez és a technikai személyzethez alig 2.6 millió jutott el – a lap úgy tudja, a labdarúgócsapatot működtető zrt-nél kétféle könyvelést vezettek.

Legfrissebb hírek

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
12 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
41 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
46 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik