FTC: Besic bajnoki címet és repülőjegyet remél jövőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.16. 21:21
Muhamed Besic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros bosnyák válogatott védője számára a legfontosabb most, hogy a következő idényben is a Fradiban futballozhasson, és bajnoki címet szerezzen csapatával. Reméli, hogy hazája válogatottja kijut a 2014-es világbajnokságra, és Brazíliában is számít rá a szövetségi kapitány.

Muhamed Besic fiatal kora ellenére hamar meghatározó játékossá nőtte ki magát a Ferencváros csapatában. A 20 éves labdarúgó a fradi.hu-nak beszélt a bosnyák válogatottról, a céljairól és a jövőjéről.fradi.hu-nak beszélt a bosnyák válogatottról, a céljairól és a jövőjéről.

– Kezdjük a bosnyák válogatottal. Eddig remekül szerepeltek a világbajnoki selejtezősorozatban, veretlenül álltok az élen. Ez azt jelenti, hogy 2014 nyarára már Rióba tervezed a programjaidat?
– Azt azért nem, de nagyon jó lenne, ha a csapat kijutna a világbajnokságra. Emellett remélem, hogy ha ez így lesz, akkor rám is számítanak. Meglátjuk majd, hogyan alakul.

(...)

– Térjünk rá a Fradira. A szezon végéhez közeledünk, hogyan látod az idei idényt?
– Úgy vélem, volt számos pozitívum a szezon eddig eltelt időszakában. Mindannyian sokat fejlődtünk, és csapatként is folyamatosan jobbá válunk, ráadásul sikerült megszereznünk a Ligakupát, így a Fradi hosszú idő után ismét trófeának örülhetett. A hétvégén, az MTK ellen, majd a másik két találkozónkon is győzni akarunk, hogy a lehető legjobban zárjuk az évet.

– Mit vársz a következő szezontól?

– Mindenki tudja, hogy kizárólag egyetlen célunk lehet: megszerezni a bajnoki címet.

– Számos külföldi portál ír arról, hogy német együttesek figyelik a játékodat. Mennyire olvasod ezeket a híreket?
– A játékosok megfigyelése természetes, hiszen fiatal válogatott vagyok, aki képes jó teljesítményt nyújtani. A legfontosabb azonban az, hogy a következő idényben is a Fradiban maradhassak. Bajnoki címet akarok ünnepelni Magyarország legnagyobb klubjával és a szurkolóinkkal.

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik