FTC: Adams komoly anyagi segítséget kap Trinidadból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.30. 10:20
A szeptember 25-i szívinfarktusa óta kórházban fekvő ferencvárosi labdarúgóról, Akeem Adamsről honfitársai sem feledkeznek meg: egy szurkolói portál jótékonysági akciójának köszönhetően 12 ezer dollár (2.5 millió forint) érkezik Trinidad és Tobagóból a védőnek, számolt be róla a blikk.hu.

Ezenkívül a helyi profiliga tízezer dollárt (2.1 millió forintot) küld a családnak, valamint átutalják majd az október 15-i, Trinidad és Tobagó–Új-Zéland barátságos meccs bevételét is. Igaz, a milliókra egyelőre nincs szüksége a labdarúgónak.

„Akeem Adams gyógykezelését fedezi a magyar társadalombiztosítása, s ahogy tudom, családját Budapesten a Ferencváros mindenben támogatja – mondta dr. Szelid Zsolt, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa, az FTC orvosi stábjának tagja. – Később különböző gyógyászati segédeszközök megvásárlásánál azonban jól jöhet számára a támogatás."

Szelid hozzátette: több életmentő műtétje után a focista állapota javul, s a korábbi tiltás után már látogathatják őt csapattársai. A nyáron érkező, műszívre és lélegeztetőgépre kapcsolt védő – akinek a fertőzések miatt amputálni kellett a bal lábát – kommunikálni is tud a külvilággal.

„Ricardo Moniz vezetőedző többször is bent van nála, s most már a játékosok is találkozhatnak vele. Az előírások szerint egyszerre ketten látogathatják, ilyenkor Akeem a mozdulatok mellett már szavakkal is kommunikál – árulta el az orvos. – Egyre jobban figyel a külvilágra, a szobájában például egy televízió is van, így a Fradi mérkőzéseibe is belepillanthat."

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
32 perce

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
2 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik