FTC: a klublegenda felesége is a női csapatban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.08. 06:48
Megkezdte a felkészülést a következő szezonra és a Bajnokok Ligája selejtezőjére a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros női labdarúgócsapata. A zöld-fehérek a nyári átigazolási időszakban válogatott játékosokkal erősítik meg a keretüket, akad azonban távozó is.

A Ferencvárosban folytatja a pályafutását az MTK-t elhagyó Nagy Ágnes, az élvonalból kieső 1. FC Femina válogatott középhátvédje, Szeitl Szilvia, valamint a 18 esztendős védő, Marija Aleksic is, aki a bosnyák nemzeti csapat tagjaként május végén pályára lépett a mieink elleni felkészülési mérkőzésen Telkiben. elhagyó Nagy Ágnes, az élvonalból kieső 1. FC Femina válogatott középhátvédje, Szeitl Szilvia, valamint a 18 esztendős védő, Marija Aleksic is, aki a bosnyák nemzeti csapat tagjaként május végén pályára lépett a mieink elleni felkészülési mérkőzésen Telkiben.

A Fradihoz szerződik Telek András felesége, Telek-Sümegi Éva is. A 38. életévét augusztusban betöltő játékos az Astrától érkezik, amelynek színeiben az előző három szezonban összesen 48 gólt szerzett a bajnokságban. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy nemcsak támadóként, hanem védőként is bevethető, a csepeli együttesben nemegyszer a hátvédsorban kapott lehetőséget.

Ezzel még nem mondható véglegesnek a Ferencváros kerete, hiszen Dörnyei Balázs vezetőedző még egy külföldi támadót tesztel.

A légiósok közül Ebere Orji, Jelena Csankovics, Szladjana Bulatovics és Inna Zlidnis marad a csapatnál, távozott viszont a ghánai Elizabeth Addo, aki a legutóbbi szezonban 24 meccsen 17-szer volt eredményes.

A Ferencváros augusztus 23. és 28. között Hollandiában szerepel a Bajnokok Ligája selejtezőjében, melyben a házigazda Twente, a török Konak Belediyespor és a máltai Hibernians lesz az ellenfele. A csoport első helyezettje jut fel a BL főtáblájára.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
11 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik