N. PÁL JÓZSEF 2019.06.14 23:16 Frissítve: 2019.06.14 23:57

Fordulópont? – N. Pál József publicisztikája

 

Miként került kezembe a Labdarúgás 1967. decemberi száma, nem tudom – három forintba került, tehát nem vehettem meg –, de a címlap a szememre égett. A futball fontosabb szabályaival, a csapatokkal, játékosokkal az előző hónapokban ismerkedtem meg, s Bene, Farkas, Mészöly, Albert, Varga neve már sokat jelentett nekem. Nos, az 1956-tól az addigi aranylabdás játékosok (Di Stéfano kétszer nyert) arcképe díszítette a borító szélét, középütt Albert volt mezben, labdával s nagy kérdőjellel a talpa alatt, lent meg ez állt: „Ki lesz Európa No1-e 1967-ben? Albert? Lehet.” A „No1” kifejezést – fonetikusan olvasva – persze nem értettem tízévesen, ám hogy jelentős dolog van készülőben, alighanem éreztem.

Mit ad Isten, Flóri valóban aranylabdás lett, Európa legjobbja, de úgy emlékszem, magától értetődően vettem tudomásul a hírt, s – ez a fontosabb! – hozzáállásomat nemcsak a gyermeki bizalom, hanem futballunk rangjáról való akkori felfogásunk is magyarázhatja. Albert aranylabdás lett? Mi ebben a meglepő, hisz focink egyértelműen a világ legjobbjai között van, így gondoltuk – nálam korosabbak is – általában, ha ma már nehéz elhinni, akkor is. Törvényszerűnek tudtuk, ami történt, mert hogy változik az idő, nem éreztük, s – így tetszik utólag – nemcsak én, a játék hatalmának éppen rabjává váló, egy kicsi faluban éldegélő kisfiúként nem éreztem.

Aztán a '68-as év jött reánk. Hősünk '67 januárjában még a brazilokat oktatta saját hazájukban vendégeskedve, most meg egyre furcsább dolgok lengték körül a nevét. Rejtély, hogyan jutott el a szóbeszéd hozzám is, ám hogy hallottam a híreket, abban biztos vagyok. Azt, hogy Albert öntelt, hogy csípőre tett kézzel sétafikál a pályán, hogy nem hajlandó küzdeni, hogy sérültet jelentget, meg hogy talán a fejébe szállt a dicsőség.

Szó, mi szó, a '68-as produkció valóban alatta maradt az előző évinek. Sérüléssel is bajlódott az év elején, a korábbi 28 helyett 19 gólt szerzett, s mintha az újságok vele kapcsolatos hozzáállása is némileg megváltozott volna. Mi történt, nem tudom, ám tudhatók a következők. Az Aranylabda átadását szinte elsinkófálták (május 4-én, a magyar–szovjet előtt a Népstadionban kellett volna megtörténnie, de a Gundel étterem „zárt köre” lett a hely), az egy héttel későbbi 3:0-ás vereséggel végződő moszkvai Eb-selejtező után meg jöttek a kritikák, a sportnapilapban például egy – nevet nem említő, de egyértelműen Albertet célzó – interjú is megjelent. Borbély Pál beszélgetőtársa a középcsatárral közismerten feszült viszonyban lévő Varga Zoltán volt, aki a következő szavakat ejtette el: „Puhányok vagyunk, egy-két csatár pedig egyenesen a legjobb úton jár ahhoz, hogy koravén primadonnává váljon. Előttük mindenki behódol. A pályán is, az életben is nyugodtan követelőzhetnek anélkül, hogy ők adnának valamit [...] szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy különösen idegenben nem tudunk játszani a kemény, szorosan embert fogó, úgynevezett »mai futballt« játszókkal szemben. Elkényelmesedtünk, élvezzük azt, hogy a közönség, a játékvezetők is, de még a hazai ellenfelek is számontartják, hányszoros válogatottak vagyunk.”

Vargát jóval később megismerve tudom, azzal a jelenséggel – ne szólj szám, nem fáj fejem, őrizzük a komfortzónánkat stb. –, aminek ő az „Albert” nevet adta, sosem tudott megbékélni, így a személyt is támadta – támadni látszott – mindig. Albertről az volt a véleménye, ahogy itt olvasható, ez tény, de tudom azt is, hogy szavai – mondjuk – egy évvel korábban nem jelennek meg így! Sőt, meg sem kérdezték volna őt! Ez az interjú gyanúm szerint egy „tágabb koncepció” része lehetett, ha erről az ifjú zseni gondolatait lejegyző újságírónak – és Vargának – nem volt tudomása, akkor is!

Figyeljünk csak: az Aranylabdáról a pórnép 1967. december 28-án, maga a díjazott 24-én szerzett tudomást, de hogy a belügy tudta (sejtette) korábban is a hírt, bizonyos. Albertről december 20-án nyitnak új dossziét, legfőbb megfigyelőjének Novák Dezsőt szervezik be (s teszik tönkre az életét!), s a játékosról szóló furcsa hírek is '68-tól szaporodnak meg egyértelműen. Hogy „falja az edzőket”, hogy basáskodik, hogy kényelmes, hogy kevés, amit nyújt stb. Az én tudatomban is ez az Albert élt erősen akkoriban, esküszöm, erre a „vezérfonalra” emlékezem.

Mire gondolok? Arra, hogy a középszerűség nyugalmára felesküdött rendet bármely – vele szemben tábort gyűjteni képesnek hitt – „szabálytörő” kiválóság (filmen, tudományban, sportpályán és színpadon) roppant mód idegesítette akkoriban. Lehet, úgy gondolták, ez a nagy diadalra jutó, körülrajongott fiú kényelmetlenné válhat még nekünk, jobb hát letörni a szarvát idejében. S jöttek is a szóbeszédek, meg az újságbeli értékelések hamarost!

Mit hallottam, nem érdekes, de illendő elmondani, hogy – három, a súlyos sérülése utáni „élő” alkalmat kivéve – játszani csak tévében és filmen láttam őt. Az a Koppenhágában, 1969. június 15-én, napra pontosan ma ötven éve megesett, Engedal dán kapussal való ütközés a 3:2-re elveszített vb-selejtezőn – az Alberttől szokatlan „kockázatvállalást” Borbély Pál öt nappal korábban megjelent levágó cikke is okozhatta a futballemlékezet szerint – a pályáját végzetesen kettétörte.

Mégis állítom, kora egyik legnagyobb futballzsenije volt, ama korszaké, amikor az általa nyújtható élmény tökéletes megvalósulása még működött, működhetett. Az a szellőléptű elegancia, a saját helyzetét, a labdát és a teret egyszerre uraló mozgáskoordináció, ami játékát jellemezte, egyedülálló volt a korban. Ezzel együtt mondom, Albert kifejezetten a hatvanas évek futballistája volt (akárcsak Bobby Charlton vagy Eusébio), de – mondjuk Cruyffhoz hasonlíthatóan – nem a hetvenes esztendőké, így a '68-as, '69-es évekbeli kritikus hangok valós problémákra is figyelmeztethettek. Magyarán szólva: az az erőre épülő „totális futball”, ami készülődött, már nem az ő világa volt igazán, avagy nem lett volna az.

Élnek idősödő labdabolondok, akik hiszik, ha Varga nem lép le, ha Albert nem sérül meg –, futballunk históriája másképp alakul. Úgy vélem, a lényegi tendenciákra nézve nemigen alakult volna másképp. Lehet, ha nem Sós Károly a szövetségi kapitány, ha nincs az Albert pályafutását kettétörő brutális ütközés, akkor nem veszítünk Koppenhágában, nem egyenlítenek Prágában a csehszlovákok, s ott vagyunk a '70-es vb-n (ezt bizonyítani persze nem lehet!), ám a visszaesés előbb-utóbb bekövetkezik akkor is! Azt a sport- és futballtörténeti fordulatot, ami a világban az évtizedfordulóra kiteljesedett, az '56 után széjjelroncsolt tudatú magyar (futball)társadalom nem vehette át. Tetszik, nem tetszik, ez volt a lényegi ok, s labdarúgásba szerelmesedett lelkünkkel fantáziálhatunk bármiről, ezen változtatni nem tudunk.

Albert Flórián egész – '58-tól '74-ig tartó – pályafutása e hosszabb folyamat tükre is tehát, s nemcsak a labdarúgás históriájának statisztikai szintjén (hány meccs, hány gól, hány trófea stb.) értelmezhető.
Nem (csak) azért futballunk történetének egyik legfontosabb alakja ő, mert sokat nyert és sokaknak adott örömet, hanem azért (is), mert önnön históriáján túlmutató modellé lett, tudtán és szándékán kívül. A nagyság és a még alig érezhető romlás példázatává, ami – „rajongóknak” mondom – nem személyes felelősséget, s főleg nem jellembéli fogyatékosságot takar!

Korának gyermeke volt, mint mindannyian. Pályája sikeresebb része Kádár országlásának „felfutó” éveire esett. Szinte átbalettozott az időn, játékának káprázatával reményt adott, s aztán – akárcsak maga a rendszer később – aláhullt menthetetlenül. Lénye segített elviselni a hazugság korát, ám segített bebetonozni is. Döbbenetes tanulsággal példázta a maga idejét, csalfa elemeket is rejtő tündöklés volt e pálya, ugyanakkor a romlás része, de kárvallottja, áldozata egyben.

Így nézve a históriát, amaz ötven évvel ezelőtti végzetes sérülés nem a magyar futball hanyatlásának fordulópontja, gyorsító oka, hanem egy akkorra már megállíthatatlan tendencia sorsverte és sorsszerű tünete, pillanata volt. De mert megtörtént, az álmodozás jogát (mi lett volna, ha nem...) is reánk hagyta legalább. Mert a legnagyobb zsenik hullásuk módjával is üzennek nekünk!

2019.06.19 08:30:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A szlovén bajnokságban a negyedik helyig jutó Muránál sokkal jobbak voltak a zöld-fehérek.

2019.06.17 20:26:24

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A futball első emberének rangja van a városban.

2019.06.17 16:21:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Tekintse át csapatonkénti bontásban a nyári edzőmeccsek és edzőtáborok tervezett menetrendjét!

2019.06.14 19:22:49

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Hiányérzet van benne, de büszke rá, hogy a klubtörténet egyik legsikeresebb edzőjévé vált.

2019.06.15 17:10:10

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Isael az első félidőben, Szihnyevics a fordulás után talált be a szlovén csapat ellen.