Fogadási csalás: újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 11:45
A Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalási ügyben folytatott nyomozás során a tegnapi napon újabb 5 gyanúsítottat hallgatott ki, két U19-es bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban elkövetett számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény bűntette miatt, mint bűnsegédeket.

A két mérkőzés a 2013. május 18-án lejátszott Győr–Kecskemét (4–1), valamint a 2013. május 26-án lejátszott Debrecen–Pécs (3–0) volt.

A most kihallgatott gyanúsítottak közül ketten (S. László és I. Gábor) a Kecskemét U19-es csapatának, ketten (Cs. Tamás és K. Csaba) pedig a Debrecen U19-es csapatának voltak a játékosai, míg az ötödik gyanúsított, T. Dániel magánszemély – aki a debreceni játékosok korábbi ismerőse – közvetítőként és jeladóként működött közre.

A gyanúsítás ellen a gyanúsítottak nem éltek panasszal, és valamennyien megtagadták a vallomástételt.

Ezzel az ügyben a gyanúsítottak száma 26 főre, míg a manipulációval érintett mérkőzések száma 16-ra emelkedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik