Fogadási csalás: a szingapúri koronatanú K. Zoltánékról vallott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.25. 13:19
Wilson Raj Perumalt, a labdarúgással kapcsolatos magyarországi fogadási botrány koronatanúját ma hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék.

A szingapúri Perumal, aki korábban a fogadási csalásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet tagja volt, reggel 9 órától válaszolt az ügyészek kérdéseire, a vádlottak közül K. Zoltánt és Sch. Lászlót is felismerte, elmondta, hogy már találkoztak személyesen.

Perumal elmondta, hogy 2010-ben került be a szingapúri Dan Tan vezette szervezetbe, a hálózatot irányító szindikátusba egy Zoltán nevű magyar tag.

A szingapúri Wilson Raj Perumal volt a fogadási csalásokkal foglalkozó nemzetközi szervezet egyik vezetője, akit Finnországban tartóztattak le, majd később Magyarországra került, és egyezséget kötött az ügyészséggel, így az ügy koronatanújává vált. Perumal világszerte ismert csaló, a nemzetközi sportsajtó majd’ minden szereplője foglalkozott már a fogadási csalási ügyeivel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik