Fogadási botrány: az ügyészség megerősítette, az egyik REAC-os vallomást tett

2012.03.12. 13:29
Címkék
A REAC hat, február 28-án őrizetbe vett korábbi és jelenlegi labdarúgója közül egyet szabadlábra helyezett az ügyészség, miután beismerő vallomást tett.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője hétfőn arról számolt be a távirati irodának, hogy a bíróság másodfokon, jogerősen úgy döntött, mind a hat gyanúsított előzetes letartóztatásba kerül, de az ügyészség egyiküket szabadlábra helyezte, miután „önmagára és társaira nézve is feltáró jellegű vallomást tett”. Hozzátette, az ügyészség azért döntött így, mert az illető teljes körűen együttműködött a hatóságokkal és a vallomást követően már nem veszélyezteti a nyomozás további menetét.

Fazekas azt nem kívánta megerősíteni, hogy a sajtó által E. Károlyként beazonosított játékos tett volna ilyen vallomást.

A megalapozott gyanú szerint a jelenleg másodosztályú klub játékosai – E. Károlyon kívül K. Vince, Cs. Gergő, K. András, V. Zoltán és K. Balázs – 2007 és 2009 között összesen nyolc NB I-es vagy Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták, esetenként 2000, 2500 euró, illetve egy esetben 100-110 ezer forint ellenében.

Fazekas nem kívánt reagálni a rangado.hu internetes portálra felkerült dokumentumra, amely a siófoki bundázásokkal összefüggésben őrizetbe vett H. Gábor korábbi labdarúgó gyanúsítotti meghallgatásakor készített jegyzőkönyv egy részletét tartalmazza. Csak annyit mondott, hogy nem a KNYF-től került napvilágra a jegyzőkönyv, s arról a jogszabályoknak megfelelően a gyanúsított, illetve a védője kapott másolatot.

H. Gábor vallomásában a 2010. május 8-án lejátszott Paksi FC–DVTK bajnoki mérkőzés kapcsán arról beszél, hogy L. Ákos mellett a szerb Zoran S. és a horvát I. Gal is benne volt a találkozó eredményének manipulálásában. Közülük előbbi már nem Magyarországon futballozik, utóbbi viszont jelenleg is a Diósgyőrt erősíti. H. Gábor a Siófok (2008–2009) előtt a REAC-ban (2003–2008), utána pedig éppen a Diósgyőrben (2009–2010) játszott.

Legfrissebb hírek

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
1 perce

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
5 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
13 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
44 perce

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik