Fogadási botrány: 10 ezer eurót kaphattak a Siófok gyanúsítottjai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 11:19
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea a fogadási botránnyal legutóbb kapcsolatba hozott FTC–Siófok (4–2) élvonalbeli bajnoki kapcsán elmondta: a meggyanúsított négy vendégjátékos 10 ezer eurót kaphatott (nagyságrendileg 3 millió forintot), az elvárt végeredmény pedig az volt, hogy kettővel, illetve annál nagyobb különbséggel kapjanak ki a vendégek.

„Miközben valamennyi siófoki játékosnak jelentési kötelezettsége van, a Nemzeti Sporttól tudtam meg, hogy négy labdarúgónkat meggyanúsítottak – mondta Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója. – Kettővel beszéltem, elismerték, jártak az MLSZ-ben és az ügyészségen, ám nekem mégsem szóltak. A gyanúsítottak közül kettővel korábban szerződést bontottam, a harmadiknak most, a negyediknek egy év múlva járna le a szerződése, ám ezek után nem kell kitöltenie.”Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója. – Kettővel beszéltem, elismerték, jártak az MLSZ-ben és az ügyészségen, ám nekem mégsem szóltak. A gyanúsítottak közül kettővel korábban szerződést bontottam, a harmadiknak most, a negyediknek egy év múlva járna le a szerződése, ám ezek után nem kell kitöltenie.”

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a hatóságok vizsgálják a mérkőzést, amelynek kapcsán négy siófoki játékost, T. Zoltánt, P. Szabolcsot, K. Zoltánt (aki nem azonos a fogadási csalásokkal kapcsolatos korábbi eljárás gyanúsítottjával) és G. Andrást gyanúsítják azzal, hogy gazdálkodó szervezettel szembeni kötelezettségszegést követtek el, amivel részt vettek a találkozó eredményének manipulálásában. A gyanúsítottak tagadták az ellenük felhozott vádakat, szabad lábon védekezhetnek.

A Puskás Ferenc Stadionban április 13-án lejátszott mérkőzésen az FTC a 11. percben a később mesterhármasig jutó Böde Dániel góljával szerzett vezetést, majd miután Jusuf Dajic az évszázad helyzetét nem tudta egyenlítésre váltani, a 26. percben Tímár Krisztián találatával végül egalizált a Siófok. Böde 11 perc alatt szerzett duplájával folytatódott a gólgyártás, majd Melczer Vilmos szabadrúgásból lőtt góljával zárkózott fel a vendégcsapat. A végeredményt Leonardo állította be a 89. percben – így meglett a közte kettő (4–2).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik