FFT: Giovanni Carlos, a magyar futball kabalája

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 11:55
null
Giovanni Carlos (Fotó: Takács József, fourfourtwo.hu)
Talán sokan letagadnák, talán sokakban nem is tudatosul, de tény: Giovannit mindenki ismeri. És közben jószerével senki sem tudja, hogy ki is ő. Mert bár a magyar futball szereplői naponta Giovanniba botlanak, a sorsa nemigen érdekel senkit. Az állami gondozott fiú az NB I-es pályák állandó tartozéka.

 

A napokban feldobta a Facebook, hogy születésnapja van, ennek apropóján kerestük elő a FourFourTwo magazin 2010-es riportját, amelyben bemutatjuk a különös sorsú és különleges személyiségű fiút, akit a FourFourTwo elvitt magával a magyar-német válogatott meccs VIP-páholyába és sajtótribünjére is.

Giovanni Carlos valójában Sztojka Arnold, ezen a néven született 1978-ban, és a szülei rögtön állami gondozásba adták.

„Megtalálhatnám az édesanyámat, de ma, harmincegy évesen már nem keresem. Ha eddig nem volt rám kíváncsi, már engem sem érdekel” – így Giovanni, s látszik, hogy a már rutinszerűen kimondott szörnyűséges mondat azért még mindig a szívébe hasít.

Voltak Carlosnak afféle nevelőszülei, akik időnként kihozták az intézetből, meglátogatták, velük tartja a kapcsolatot, ám a sors később is bőven mérte rá a kegyetlen csapásokat. Barátnője, Kriszta, akivel tizennégy évig voltak együtt, fiatalon, 28 évesen meghalt, szívinfarktust kapott. Igazi „keresztszülei”: Nyilasi Tibor, akinek a „vezetéknevét”, a Carlost köszönheti, és Simon Tibor, aki a Giovanni nevet ragasztotta rá.

De a valódi apja után, akit nem is ismert soha, a második apját is elragadta tőle a sors. Simon, a korábbi válogatott ferencvárosi védő, akit 2002 egyik éjszakáján halálra vertek egy budai szórakozóhely előtt, pótapja volt Giovanninak.

Simon, aki a pályán sem gyengéd megoldásairól volt híres, a kívülállók szerint nemegyszer megalázta, terrorizálta hálás fiatal rajongóját, ő azonban egészen másképp emlékszik.

„Ez mind csak poén volt. Tibi mindig kitalált valamit, persze, sokat szórakoztak velem, de jól éreztük magunkat, én is nevettem ezeken a dolgokon. Nem igaz, hogy edzésen kikötözött, és engem kellett eltalálni a labdával. Olyan volt, hogy felmásztam a kerítés tetejére egy labdáért, és mindenki engem próbált eltalálni, hogy lezuhanjak, de nem lett ebből sem baj. Igen, kikötözés is volt, de azt egy vonaton csinálták, meztelenül kifeszítettek a két csomagtartóhoz a fülkében, mintha keresztre lettem volna feszítve. De ez is csak vicc volt.”

Ahogyan az is, amikor az egyik idegenbeli meccsre Simiék a busz csomagtartójában utaztatták Giovannit, és kis híján a mérkőzés alatt is ott felejtették. Az önfeledt szórakozásnak Simon megfizette az árát, gondoskodott Giovanniról, olykor megengedte, hogy beüljön az Audijába, hogy a csapattal aludjon az edzőtáborban, ott lehetett a bulikon, ehetett, ihatott.

Arra a kérdésre, hogy befizette-e őt olykor a lányoknál is, Giovanni szemérmes mosollyal így válaszolt: „volt ilyen eset, jól éltek, igen...”

Mindez azonban csak egy szelete a rendkívül összetett Giovanni Carlos-képnek. A róla szóló cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
2025.12.27. 17:38

Vignjevics: Háromszor veszítettem Rebrov ellen egy nullára, az őrületbe kergetett; kéziseinknek a románok sem jelentettek akadályt

E-újság
2025.12.04. 00:26

A Ferencváros Isztambulban lép pályára; megkezdi szereplését a vb-n a női kéziválogatott

E-újság
2025.11.26. 23:58

Mi már csak tv-n nézzük, de 6 hely még kiadó; két Márton az olimpiai dobogón?

E-újság
2025.11.19. 23:45

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik