Ferencváros: újabb kapust igazolt a klub – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 14:24
null
Szécsi Gergő a Ferencváros legújabb igazolása (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy átigazolta Szécsi Gergőt a Balmazújvárostól, aki minden bizonnyal harmadik számú kapus lesz a 2018–2019-es idény bajnokcsapatánál.

 

Szécsi Gergő a legutóbbi idényben a másodosztályú Balmazújvárost erősítette, amelynél 27 NB II-es találkozón védett. Dibusz Dénes és Gróf Dávid válogatottbeli kötelezettségei miatt nem volt elérhető az első nyári edzőtáborban, így Szécsit elkérte a Balmaztól a Fradi, a kapus pedig élt az eséllyel, meggyőzte a szakmai stábot, így profi szerződést kapott.

A 30 éves, debreceni nevelésű kapus minden bizonnyal harmadik számú kapus lesz Dibusz és Gróf mögött. Arról az FTC nem adott tájékoztatást, hogy fizetett-e a játékosért, vagy szabadon igazolhatóként érkezett a klubhoz.

„Úgy indultam neki az edzőtábornak, hogy megpróbálom a maximumot nyújtani, hátha sikerül meggyőznöm a Ferencváros szakmai stábját. Boldog vagyok, mert úgy néz ki, sikerült. Nagyszerű érzés volt a csapattal készülni, már csak azért is, mert a Fradiba eljutni önmagában nagyszerű dolog. A többiek gyorsan befogadtak, ezt köszönöm nekik. Két nagyszerű kapus, válogatott játékos van előttem, ezzel tisztában vagyok. Csinálom a dolgomat és meglátjuk majd, mit hoz a jövő” – nyilatkozta Szécsi a fradi.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Olekszandr Zubkov
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Julian Koch (német, lejár a szerződése), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Botka Endre, Bőle Lukács (lejár a szerződése, Politehnica Iasi és Dinamo Bucuresti – Románia)

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
13 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
21 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42
Ezek is érdekelhetik