A marbellai küldetés teljesítve: tornagyőztes a Fradi

Vágólapra másolva!
2013.01.23. 19:29
null
A Ferencvárost korábban a Basel sem tudta legyőzni, most a Steaua ki is kapott a zöld-fehérektől (Fotó: fcb.ch, archív)
A Ferencváros 2–1-re legyőzte a Steaua Bucuresti-et a Marbellában rendezett felkészülési torna harmadik, egyben utolsó fordulójában, így hét pontjával megnyerte a tornát. A zöld-fehér együttes a 18. percben hátrányba került, ám Somália és Vladan Csukics góljával fordított. A mérkőzést a román csapat tíz emberrel fejezte be, a szünetben beálló Sztefan Nikolicsot ugyanis a 67. percben kiállította a játékvezető, amiért hátulról megtaposta Mark Ottent.

Igen színvonalas torna megnyerésére készült a Ferencváros. Ricardo Moniz együttesének egy győzelemre lett volna szüksége ahhoz, hogy a Baselt, a Dinamo Kijevet és a mostani ellenfél Steaua Bucuresti-et megelőzve megnyerje az Impact-kupát Marbellában.

Persze a felkészülési időszakban nem annyira a kupagyőzelmek számítanak, de a tavaszi idény előtt lélektanilag sokat jelent a játékosoknak egy ilyen siker. Ricardo Moniz vezetőedző a már meglévő játékosok felkészítése mellett kiváló ellenfelek ellen tesztelhette a Fradi próbajátékosait.

Ebből a szempontból nem lehetett túl boldog a holland mester, a brazil negyedik ligás Metropolitanótól érkező próbázó, a belső védő, Júnior Fell ugyanis a 17. percben hatalmasat hibázott. Ügyetlenkedése után Alexandru Chipciu léphetett ki ziccerben, s a tehetetlen Jova Levente felett higgadtan a kapuba lőtt. 0–1

A találkozó a felkészülési időszakhoz mérten rendkívül látványos, jó iramú volt. A Ferencváros teljesen egyenrangú ellenfele volt a román együttesnek. Sőt a mérkőzés egyes szakaszaiban veszélyesebben játszott, mint ellenfele.

Ennek megfelelően az sem számított különösebb meglepetésnek, hogy a 25. percben egyenlített a Ferencváros. Vladan Csukics katasztrofális lövését követően a labda pont Somália elé került, aki közelről a rövidbe passzolt. 1–1

Az első félidő folytatásban még Böde rossz pörgetése jelentett izgalmat, no meg, hogy Julian Jenner bokájára csúnyán ráesett egy Steaua-játékos, a holland futballista torka szakadtából üvöltött a földön. Szerencsére Jenner később saját lábán hagyta el a játékteret, folytatni azonban nem tudta a találkozót.

A második félidőben sem vett vissza a Ferencváros, amely az 59. percben a vezetést is megszerezte: Böde Dániel lefejelt labdájára Csukics érkezett a legjobb ütemben. 2–1

Nem tudni, hogy a Steaua játékosai azt nem bírták, hogy a Ferencváros vezet ellenük, vagy a legendás román–magyar barátság hatása ütközött ki rajtuk, de meglepően paprikás hangulatot teremtettek a mérkőzésnek. És persze a Fradi futballistái sem hagyták magukat, így parázs jelenetek tarkították a találkozót.

A „csúcspont" Stefan Nikolics taplósága volt, miután keményen megharcolt Mark Ottennel a labdáért, beletalpalt a földön fekvő ferencvárosi játékos térdébe. A játékvezető szemrebbenés nélkül kiállította a Steaua-játékost a 65. percben, így a Ferencváros emberelőnyben játszhatott az utolsó 20-25 percben.

Az emberfór mintha a Fradit zavarta volna jobban, a 81. percben Chipciu lövésénél például Jova hatalmas bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne egyenlítsenek a bukarestiek.

A Ferencváros rangos ellenfelekkel játszott Marbellában. A CFR Clujtól ugyan kikapott (ez nem számított bele az Impact-kupába, a Fradi amúgy sem a legerősebb összeállításában lépett pályára), de a Basel elleni döntetlen mellett a Dinamo Kijevet és most a Steaua Bucuresti-et is legyőzte.

PERCRŐL PERCRE

90: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, A FRADI 2–1-RE NYERT, ÉS TORNAGYŐZTES LETT!
90:
Somália passzát követően Perics húzta az időt a jobb oldali szögletzászlónál.
87: Adi Rocha jött be Bourceanu helyére.
86: Besic helyére Busai Attila állt be.
84: A Ferencváros vezethetett volna egy kontrát, ám Perics önző volt, így oda lett a lehetőség.
83: Somália kapott sárga lapot.
81: H
ATALMAS BRAVÚR JOVÁTÓL! Egy jobb oldali beadást követően Chipciu lőtt kapura jobbal a hosszú oldalon, a közeli lövést úgy is meg tudta fogni Jova, hogy a labda megpattant Jovanovicon.
76: Bourceanu bal oldali szögletét Besic kivágta a mezőnybe.
75: Otten lőtt kapura, ám ez a kísérlet nem okozott kellemetlen másodperceket Cojocaru számára.
74:
Somáliát futtatták a jobb oldalon, de Cojocaru a kapujából kirohanva rápattintotta a labdát.
71: Perics lőtt éles szögből kapura, jobb lábas lövését Cojocaru szögletre mentette.
71: Rusescu helyére Mihai Costea állt be.
69: Ezúttal Chipciu kapott sárga lapot, miközben a teljes román stáb hevesen reklamált a bírónál.
67: EMBERHÁTRÁNYBAN A STEAUA! A szünetben beálló Nikolicsot leküldte a játékvezető, amiért csúnyán megtaposta Ottent.
66:
Szép összjátékot követően Jovanovic lőtt ballal kapura, Cojocaru vetődve hárított a bal alsónál.
64:
Ismét Böde fejelt le egy beívelt labdát a társának, de ezúttal a románoknak sikerült menteniük Somália elől.
59: FORDÍTOTT A FRADI! Böde lefejelt egy kiváló indítást a tizenhatoson belül a berobbanó Csukics elé, aki hét méterről, jobbal a kapu közepébe lőtt estében. 2–1
58: Perics bal oldali szögletét Gyömbér visszafejelte a feladóhoz, aki másodjára is betekerte a labdát középre, ezúttal Böde fejelt kapura, a labda pedig csak kevéssel kerülte el a jobb felső sarkot.
57: Otten indította a jobb oldalon Pericset, akit Andrei Prepelita buktatott. A szabadrúgást maga a sértett végezte el, lövése a sorfalról szögletre pattogott.
55:
Tanase bal oldali beadását Besic kiemelte az ötösről.
54:
Tanase jobbal a jobb alsó sarok mellé lőtt két méterrel, Jova rajta volt a labdán.
52: Paul Parvulescu sárgult be.
50:
Nikolics lépett ki ziccerben, de Jova szép vetődéssel lelopta lábáról a labdát.
50:
Somália fordult be a tizenhatoson belülre, lövését Cojocaru hárította.
49:
Tanase lőtt kapura, Jova magabiztosan hárított.
48:
Besic kapcsolta le nagyszerű becsúszással Tanase indítását.
46: Kettőt is cseréltek a románok: Popa helyére Sztefan Nikolics, Stanca helyére Valentin Cojocaru állt be.
46: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!
45+2: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ, A SZÜNETBEN 1–1 AZ ÁLLÁS.
43:
Böde lőtt kapura egy szabadrúgást követően, de a labda levágódott a sorfalról.
43: Milan Perics állt be a sérült Jenner helyére.
41:
Chipciu kevergetett a tizenhatos előterében, majd Jovanovic elvette tőle a labdát.
40: A szabadrúgást követően Gyömbér fejelt méterekkel a jobb felső sarok fölé.
37: Lukasz Szukala rálépett Jenner lábára, előbbi sárga lapot kapott, míg utóbbi fájdalmas üvöltések közepette lent maradt a gyepen. A lassítások alapján nem volt szándékosság Szukala mozdulatában.
37:
Popa vett át nagyon rosszul egy indítást középen, így Besicnek sikerült tisztáznia előle.
35: Popa indította laposan Rusescut középen, Jova kirúgta előle a labdát oldalra.
34: Jenner bal oldali beadását Iasmin Latovlevici rúgta ki a mezőnybe a hosszú oldalon.
33:
Jenner két csel után becenterezte a labdát a bal oldalról, de az nem juthatott el Bödéhez középen.
31: Muhamed Besic indította Somáliát a jobb oldalon, a brazil légiós nem tudta elérni a labdát az alapvonal előtt.
28: Junior Fell lőtt kapura távolról, kísérletét Stanca könnyedén hárította.
26: Labdaszerzést követően Böde került helyzetbe, de jobbal nem tudta bevenni Stanca kapuját.
25: EGYENLÍTETT A FRADI! Sváb adott be a bal oldalról, a labda Csukicshoz került, aki eltörte, de az pont így lett tökéletes a bal oldalon érkező Somáliának, s a támadó jobbal a kapu közepébe lőtt. 1–1
22:
Mark Otten indította a jobb oldalon Somáliát, akinek sikerült is beadnia a labdát, ám az nem juthatott el a középen érkező Bödéhez, mert Stanca a kapujából kilépve megszerezte.
21: Chipciu lőtt ismét kapura jobbal, nem sokkal tévesztette el a bal felső sarkot.
18: VEZET A STEAUA! Junior Fell eladott labdáját követően Alexandru Chipciu kilépett, majd a felezővonalról egyedül vezette kapura a labdát, amelyet aztán szép mozdulattal átemelt az elvetődő Jova Levente felett. 0–1
17: Jenner távoli lövése kerülte el méterekkel a jobb alsó sarkot.
16:
Csúnyán eladták a labdát a ferencvárosiak a tizenhatosuk közelében, de Sváb remekül szerelte a kilépő Popát.
15:
Julian Jenner szögletét kicsúsztatták a román védők a borzalmas ütemben kilépő Razvan Stanca elől.
14: Sváb Dániel húzott el a bal oldalon, beadását Rapa mentette szögletre becsúszva.
12:
Somália passzát követően Vladan Csukics indította Bödét a bal oldalon, de a játékvezető les miatt lefújta az akciót.
9: Egy percen belül két szögletet is elvégezhetett a Ferencváros, de egyikből sem alakult ki gólhelyzet.
7: Popa passzát követően Raul Rusescu lőtt jobbal kapura 15 méterről, a labda nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot.
5: A túloldalon Somália szeretett volna beadni a jobb oldalról, de a román védők tisztáztak.
5: Adrian Popa adott be a jobb oldalról, de labdája pontatlan volt, így jöhetett a Fradi.
4: Böde Deniel kapott egy pontatlan indítást középen, Lukasz Szukala tisztázott a csatár elől.
1: A Fradi kezdte a mérkőzést.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, MARBELLA
3. FORDULÓ

FERENCVÁROS–STEAUA BUCURESTI (román) 2–1 (1–1)

Marbella
Ferencváros: Jova – Jovanovic, Besic (Busai, 86.), Junior Fell, Sváb – Otten, Csukics – Jenner (Perics, 43.), Gyömbér, Somália – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz
Steaua: Stanca (Cojocaru, 46.) – Rapa, Szukala (Tatu, 74.), Pintilii, Chipciu – Latovlevici, Chiriches, Rusescu (Costea, 71.), Bourceanu (Adi Rocha, 87.) – Popa (Nikolics, 46.), Tanase. Vezetőedző: Laurentiu Reghecampf
G: Somália (25.), Csukics (59.), ill. Chipciu (18.)
Kiállítva: Nikolics (67.)
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencváros321
7–57
2. Steaua Bucuresti31114–34
3. Dinamo Kijev3123–53
4. Basel3213–42
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik