Ferencváros: „Rebrov tudja, mit miért csinál”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 15:20
null
A Vidi és a finnek ellen is nagy szükség lehet Lovrencsics Gergő precíz beadásaira (Fotó: Dömötör Csaba)
Nemcsak klubjánál, a válogatottnál is új trénerrel kell összecsiszolódnia az immár védőként szereplő ferencvárosi Lovrencsics Gergőnek, aki igyekszik megfelelni Szerhij Rebrov és Marco Rossi elvárásainak egyaránt.

 

– Igaz, hogy Szerhij Rebrov szigorú, mint egy fegyőr?
– Pontosan tudja, mit és miért csinál – vágta rá Lovrencsics Gergő, a Ferencváros 29 esztendős védője. – Három-négy nap után nehéz okosat mondani, de annyi most kiderült, határozott edző, aki nem enged mellébeszélést.

MECCS UTÁN A SZÜLŐSZOBÁBA
Hamarosan újabb taggal bővül a Lovrencsics család. A ferencvárosi futballista és párja szeptember elejére várja második gyermekét, a kis Nathan után újabb fiú érkezik. Sűrű napok elé néz Lovrencsics Gergő, a válogatottat
szeptember 11-én hazai pályán lép pályára Görögország ellen, másnap reggel – a tervek szerint – pedig már a szülőszobán lesz jelenése.

– Milyen lehet az új Fradi?
– Mivel edzőnk a Dinamo Kijevnél nagy fegyelmet tartott, alighanem a Ferencváros is rendkívül szervezett, fegyelmezett együttes lesz. Továbbá támadó szellemű. Eddig is ez volt jellemző ránk, de még gyorsabb, kombinatívabb lehet a játékunk. Felállt védelem ellen kell hatékonyabbnak lennünk. A hazai mezőnyben sok csapat tíz emberrel védekezik ellenünk, beparkolják a buszt a tizenhatosuk elé, azon kellene valahogy túljutnunk. Olyan Fradit épít, amely egy félidő alatt – felállt védelemmel szemben is – képes hét-nyolc helyzetet kialakítani, és akár az első negyvenöt percben eldönteni a mérkőzést.

– A hétvégén a Mezőkövesd otthonában nem lehetett nem észrevenni, hogy a játékosok egy, legfeljebb két érintés után máris továbbpasszolják a labdát. Ez is Szerhij Rebrov kérése volt?
– Igen. A Maccabi Tel-Aviv ellen tapasztaltuk főleg, nincs idő dédelgetni a labdát. A támadóharmadban lehet cselezni, kockáztatni, ám a pálya többi részén nem. Ezt az új edző már az elején a fejünkbe veri. Meg kell szoknunk ezt a stílust, a Mezőkövesd meglepett bennünket a letámadásával, itt, ilyen helyzetekben kell több önbizalom. Az, hogy valaki ránk ront, nem azt jelenti, hogy becsukott szemmel azonnal szabadulni kell a labdától. És most még a túlzott bizonyítási vágy is akadályozott bennünket. Ezek néhány hét alatt letisztulnak. Na és ne feledjük, három nap alatt nem lehet csodát tenni.

– Legalább győztek a Mezőkövesd otthonában.
– Így van! Ahogy a gólszerzőnk, Böde Dani is fogalmazott, nem játszottunk jól, de a lényeg, hogy nyertünk. Igazából furcsa is lett volna, ha első közös mérkőzésünkön öt nullára nyerünk, és a fülünkön pörgetjük a labdát. A Mezőkövesd ellen még csak töredékét adtuk vissza annak, amit Szerhij Rebrov kér tőlünk. De a csapat mentális erejét mutatja, hogy a kilencvenedik percben is ment előre, és végül sikerült bepréselni a győztes gólt. Dani góljának külön örültem, a hatodik fordulóig kellett várnia az első góljára, egy csatárnak nagyon fontos, hogy minél hamarabb a kapuba találjon. Bízom benne, hogy lendületet vesz és csapatkapitányként húz előre bennünket.

– A hétvégén a Vidi ellen is jól jönne egy Böde-gól, nemde?
– Nincs sok időnk a fehérváriak elleni összecsapásig. Egy biztos, azon a mérkőzésen sokkal jobban kell futballoznunk, mint a Mezőkövesd ellen. Presztízsmérkőzés vár ránk vasárnap.

– Nem elég, hogy a klubjában új edzővel kell összecsiszolódnia, a válogatottnál Marco Rossi személyében is új kapitánnyal kell együtt dolgozniuk.
Ez ilyen időszak. Szeptember elején következhet a Finnország elleni Nemzetek Ligája- találkozó, a két helyzet annyiban valóban hasonlít egymásra, hogy egyik helyen sincs sok idő az ismerkedésre. A válogatottal néhány nap közös munka után máris Finnországban lépünk pályára, méghozzá tétmérkőzésen. Úgy néz ki, tanulási időszak ez nekem is, új edzőket, új stílusokat kell megismernem.

– Marco Rossiról mik az eddigi tapasztalatai?
– Csak jókat mondhatok. Az elmúlt években rendre szervezett csapatokat rakott össze, sohasem volt könnyű ellenük futballozni. Taktikailag a Honvéd és az általa legutóbb irányított Dunaszerdahely is rendkívül érett volt, a védekezést megszervezte, minden más csak azt követően jöhetett.

– Ebből a szempontból jó helyzetben van, hiszen az olasz kapitány kedveli a támadó szellemű szélső hátvédeket.
– Fogalmam sincs, mire számíthatok tőle, sohasem dolgoztunk még együtt. Örültem, amikor megtudtam, hogy rám is számít a Nemzetek Ligája-találkozókon, az összetartás első napjaiban alighanem sokat beszélgetünk majd. Mostanra megszoktam, sőt megszerettem a jobb oldali védő pozícióját, vannak hibáim, de kérdem én: ki nem hibázik a saját posztján?! Két éve játszom szélső hátvédet, a játékom azóta sokkal stabilabb lett.

– Ha azt mondom, Finnország?

– Akkor azt mondom, legutóbb gólpasszt adtam ellene. A Groupama Arénában egy nullára győztünk, az én beadásomból fejelt a kapuba Gera Zoli. Szép este volt. Mindig nehéz a finnek ellen játszani, ráadásul náluk is új szövetségi kapitány van, nem tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Roman Eremenko nem lesz ott a keretükben, vele egyértelműen támadóbb szellemű volt a társaság, kérdés, nélküle visszatérnek-e a brusztolós, verekedős futballhoz.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik