Ferencváros: Mourinho egyből átölelte Lipcseit, amint meglátta

Vágólapra másolva!
2012.02.02. 16:54
null
Lipcsei és Mourinho a szakmáról is beszélt egymással
Címkék
Lipcsei Péter saját Facebook-oldalán számolt be a Real Madridnál tett tanulmányi útjáról, amely során találkozott a királyiak vezetőedzőjével, José Mourinhóval is.

„Óriási élmény volt egy ilyen hatalmas klub szakmai működésébe belepillantani, még ha csak pár napra is. Amikor Mourinho meglátott, átölelt, és azonnal a családról kérdezett. Nagyobbik fiamra, Pepére jól emlékezett, hiszen sokszor látta őt focizni. Természetesen beszélgettünk a szakmáról is, végignézhettem a Real edzéseit, az elejétől a végéig, ami óriási szó, hiszen a tréningeket senki sem látogathatja. Sőt, Mourinho azt mondta, hogy nyugodtan üljek le a kispadon a helyére, és figyeljem onnan a gyakorlatokat, ehhez azonban nem vettem a bátorságot… Azt pár nap alatt is láttam, hogy óriási tekintélye van mindenki előtt, ahol megjelenik, ott azonnal vigyázzba vágják magukat az emberek.”

„A Real Madrid játékosait pedig minden külső hatástól védik, négy sorompón és jó pár biztonsági őrön keresztül lehet csak eljutni Ronaldóék birodalmába, ahova a sztárokon kívül csak a kivételezettek tehetik be a lábukat.”

„Azt mondanom sem kell, hogy a körülmények, a létesítmények kifogástalanok. Amikor nincs edzés, szinte egész nap ápolják a gyepet, hogy a lehető legjobb állapotban legyen mindig. Érdekes, hogy a műfüvet például locsolják, amikor rákérdeztem, hogy miért, azt mondták, azért, mert így sokkal gyorsabb a játék, meg egyébként is kevésbé sérülésveszélyes, mint száraz állapotában.”

„Mourinho végig nagyon kedves volt, természetesen közös fotók is készültek, a fényképezés után levette a melegítőfelsőjét, és nekem adta, amely nem akármilyen ereklye… Úgy érzem, hogy a hatalmas élményen túl, szakmailag is nagyon hasznos volt az út, hiszen a világ egyik legjobb csapatát és edzőjét figyelhettem munka közben.”

Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
9 perce

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
27 perce

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
50 perce

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
1 órája

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2 órája

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2 órája

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik