Ferencváros: Benjamin Baltes nem lesz a zöld-fehérek játékosa

2011.06.24. 21:18
Címkék
Nem lesz a bajnoki bronzérmes, Európa-liga részvétel előtt álló Ferencváros labdarúgócsapatának játékosa a 27 éves német Benjamin Baltes. Legalábbis egyelőre nem.

A védőként és középpályásként is bevethető Baltes próbajátékon vett részt a Ferencvárosnál, ahol sikerült meggyőznie Prukner László szakmai igazgatót. Utóbbi javasolta is szerződtetését, amit azonban a játékos családi okokra hivatkozva visszautasított.

A német labdarúgó ügyeit intéző menedzser, Georgi Attila a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: Baltes a feleségével történt egyeztetést követően döntött úgy, hogy egyelőre nem akar külföldön játszani. A futballista ezért a holland Excelsiorhoz sem tér vissza, ahol egyébként lejárt a szerződése, hanem hazájában, Németországban marad és keres magának új klubot.

A játékos viszont nem zárta ki, hogy a jövőben a Ferencvároshoz szerződik, ám most a családi körülményei nem teszik lehetővé számára a légióskodást.

A menedzser beszélt az Üllői úti klubvezetőkkel, és abban állapodott meg, hogy a Sports Entertainment Group menedzserirodán keresztül próbálnak új, Balteshez hasonló képességű és fizikumú védőt ajánlani a zöld-fehéreknek. Az iroda holland, belga és német kapcsolatokkal rendelkezik, korábban Mark Otten is az ő közreműködésükkel került a IX. kerületbe.

Legfrissebb hírek

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
3 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
24 perce

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
54 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
1 órája

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája