Ferencváros: Akeem Adams magához tért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 07:43
null
Akeem Adams továbbra is súlyos állapotban, de már magánál van (Fotó: Szabó Miklós)
Alig néhány nappal azután, hogy amputálni kellett a bal lábát, végre jó hírek érkeztek Akeem Adamsről: a Ferencváros trinidadi futballistáját tegnap levették a lélegeztetőgépről, és fel is ébresztették – számolt be róla a Blikk. Az élvonalbeli klub légiósa súlyos infarktuson esett át szeptember 25-én budapesti otthonában, és azóta mesterséges kómában feküdt a városmajori klinikán.

 

Adams állapota folyamatosan súlyos, életveszélyes volt, amin az életéért küzdő orvoscsoport azzal javított, hogy a fertőzéses góccá váló bal lábát eltávolították hétfő éjjel.

A beavatkozás sikeresnek tűnik, hiszen Adams laboreredményei, intenzíves paraméterei ugrásszerűen javultak, a láza is lement, így kezelői a felébresztése és a lélegeztetőgépről való leszoktatásának megkísérlése mellett döntöttek.

„Adams állapota javult annyit, hogy megtegyük ezt a lépést csütörtök dél körül – árulta el a Blikknek dr. Szelid Zsolt, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa, az FTC orvosi stábjának tagja. – Újabb lépést tettünk előre, ám változatlanul súlyos az állapota. A keringése stabil, de azt továbbra is műszív tartja fent. Még mindig az a cél, hogy úgymond el tudjuk őt vinni egy esetleges szív­transzplantációig.”

Felébresztésének köszönhetően azonban Adams végre üdvözölhette családját. Édesanyja, Ancilla és öccse, Akini már közel két hete Budapesten tartózkodik, és mindennap látogatja a labdarúgót.

„Akeem édesanyja roppant pozitív személyiség, fontos, hogy most a fia mellett lehessen. Boldogok, hogy látják egymást, ugyanakkor ezek nehéz pillanatok, hiszen Adams most szembesül azzal, mi történt vele az elmúlt hetekben, amíg mélyaltatásban volt – árulta el Szelid. – Ha szükséges, pszichológus is foglalkozik majd vele, ám most a szeretteire van szüksége.”

Akik ugyanúgy bizakodóak, mint az Adams életéért küzdő orvosok.

„Az elkövetkező 24-48 óra dönti el, hogy a tüdeje, izmai bírják-e az új állapotot – mondta Szelid. – Ám ha hét végéig nem lép fel komplikáció, talán lesz ok az optimizmusra.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik