Felkészülés: Vidics és 60-szoros lett válogatott is a Szparinál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.21. 16:30
A Nyíregyháza Spartacus felkészülési mérkőzésen 2–0-ra győzött az NB III-as Nyírbátor ellen. A találkozón több új játékos is pályára lépett a Szpariban: a hatvanszoros lett válogatott Deniss Ivanovs mellett a szerb Nemanja Vidics (csak névrokona az Internazionale sztárjának), az ugyancsak szerb Marko Prljics, a grúz Givi Joszeliani és a DVSC-től érkező L'Imam Seydi.  

A Szpariban az új próbajátékosok mellett ott voltak a már szerződtetett új labdarúgó is. A Nyíregyháza hivatalos honlapja szerint a Szpari végig irányította a találkozót, és a 20. percben Joszeliani húzott el a jobb oldalon, a 16-oson belül pedig csak szabálytalanul tudták megállítani. A büntetőt Pekár László értékesítette. Az 50. percben egy Bosnjak˜-Halenár összjáték után Zoran Kosztics kapott pontos labdát, és kilőtte a sarkot. Több gól nem esett, a Nyíregyháza megnyerte az első edzőmeccsét.

„Elsőre nem volt rossz, több játékos is jó benyomást keltett. Van, akinek a szerződtetését javasolni fogom a vezetőségnek" – értékelt Mátyus János vezetőedző a mérkőzés után.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Nyíregyháza Spartacus–Nyírbátor 2–0

Nyíregyháza, 1.félidő: Ovszijenko – Joszeliani, Vidics, Ivanovs, Prljics – Fodor, Arziani, Pákolicz, Törtei – Pekár, Darcimelija
Nyíregyháza, 2. félidő: Hrabina – Nagy, Rubus, Szokol (Sándor, 65.), Bosnjak – Zofcák, Abdouraman, Koller, Kosztics – Halenár, Seydi
G: Pekár (20. – 11-esből), Kosztics (50.)

A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 1–11.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., szerda: Nyíregyháza–Nyírbátor 2–0
Január 24., szombat (Balmazújváros): Balmazújváros–Nyíregyháza 11.00
Január 31., szombat (Pallag): Debreceni VSC–Nyíregyháza
Február 3., kedd (Belek): Nyíregyháza–FK Zsetiszu (kazah)
Február 5.. csütörtök (Belek): Nyíregyháza–Dinamo Batumi (grúz)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Zurabi Arziani (grúz, Szahalin – Oroszország), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Juraj Halenár (szlovák, Slovan – Szlovákia), Igor Zofcák (szlovák, Slovan – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bosnjak Predrag (FTC)
Kölcsönből visszatérők: Dajka László (Nyírbátor), Perger Géza Bence (Balmazújváros), Reznek Donát (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Deniss Ivanovs (lett, FK Liepaja – Lettország), Givi Joszeliani (grúz, Szpartaki – Grúzia, próbajáték), Kovács Gábor (Paks), Marko Prljics (szerb), L’Imam Seydi (francia, DVSC), Nemanja Vidics (szerb, FK Radnicski 1923 – Szerbia)

Távozók: Huszák Tamás (Soroksár), Molnár Marcell, Patály János (Diósd?), Póti Krisztián, Spitzmüller István (Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: Bajzát Péter (Mezőkövesd), Dajka László (Cigánd), Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Reznek Donát (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik