Felkészülés: Vadóczék nyertek, a Vasas legyőzte az MTK-t, kikapott az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 19:13
null
Győzött a Vadócz Krisztiánnal felálló Honvéd (Fotó: Koncz György)
Az Európa-ligára készülő Bp. Honvéd nemzetközi felkészülési mérkőzésen otthon két látványos találattal legyőzte az FC Nitrát, az Újpest pedig harcos meccsen maradt alul horvát riválisával szemben. Az osztályt cserélők csatáján a Vasas felülmúlta az MTK-t, a Beitar pedig a Mezőkövesddel is elbánt.


A kispestieknél a kezdőben kapott lehetőséget a nyáron igazolt Fousseni Bamba, Batik Bence és Eke Uzoma is a Nitra ellen. A Honvéd honlapjának beszámolója szerint az első tíz percben a vendégek voltak aktívabbak, ezt követően viszont a házigazda átvette az irányítást, bő negyedóra játék után pedig előnyhöz is jutott: Holender beadását Pölöskei fejelte a léc alá.

A fordulást követően maradt a kispesti fölény, beállt a házigazdába Vadócz Krisztián is, míg a 65. percben jött az újabb gól: Lukács és Danilo összjátéka után előbbi Nagy Gergőhöz játszott, aki nem rontotta el a ziccert (2–0).

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
BP. HONVÉD–FC NITRA (Nyitra, szlovák) 2–0 (1–0)
Bozsik-stadion, V: Jakab
HONVÉD: Gróf – Heffler T., Kamber, Batik – Holender (Cipf), Gazdag (Májer), Bamba (Lukács), Pölöskei (Vadócz), Uzoma (Kukoc) – Danilo (Kovács N.), Tömösvári (Nagy G.). Vezetőedző: Supka Attila
G: Pölöskei, Nagy G.
Forrás: honvedfc.hu

A szintén az Európa-ligára hangoló Újpest az előző horvát bajnokság hatodik helyezettjével, az Inter Zapresiccsel csapott össze, és maradt alul Solomon 25. percben szerzett gólja miatt.

INTER ZAPRESIC (horvát)–ÚJPEST 1–0
Fölöstöm (Fürstenfeld),
Ausztria
ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Litauszki, Burekovic – Szankovics, Nwobodo, Pauljevics, Zsótér – Nagy D., Novothny. Cserék: Gundel-Takács, Banai, A. Diallo, Angyal, Mané, Pávkovics, Szűcs K., Cseke, Kálnoki-Kis, Angelov, Tischler
Forrás: ujpestfc.hu


Az MTK-ban a Balmazújvárosból érkező Horváth László már a 6. percben szomorúan konstatálhatta, hogy Gaál gurítása után előnybe kerül a Vasas. Kanta büntetőjére a második félidőben Birtalan tizenegyese volt a válasz, így az osztályt váltók csatáját az NB II-be visszaeső gárda nyerte meg.

A Vasas legyőzte az MTK-t (Fotó: vasasfc.hu)
A Vasas legyőzte az MTK-t (Fotó: vasasfc.hu)


MTK–VASAS 1–2 (1–1)
Székesfehérvár. V: Kovács G.
MTK 1. félidő: Horváth L. – Katona M., Balogh B., Szelin, Varju – Vass Á., Kanta – Vass P., Bognár I., Kulcsár T. – Lencse. 2. félidő: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Szelin, Deutsch – Vogyicska, Schäfer – Bidzilya, Takács R., Gréczi – Lencse (Farkas B.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
VASAS: Bese – Szokol, Hinora, Vaskó, Laczkó – Murka, Borbély, Egerszegi – Ádám, Birtalan, Gaál. Cserék: Bősz, Szilágyi, Kovács D., Molnár D., Rokszin, Rabatin, Barczi, Bévárdi. Vezetőedző: Kis Károly
G: Kanta (11-esből), ill. Gaál, Birtalan (11-esből)
Forrás: vasasfc.hu

Az előző idényben a Vasast az Európa-ligából kettős győzelemmel búcsúztató – június 30-án a Honvéd ellen 1–0-ra győző – Beitar Jeruzsálem ellen jól kezdett a Mezőkövesd, Cseri kapufájával veszélyeztetett is, de a játékrész hajrájában vezetést szerzett az izraeli együttes, amely egyórányi játék után megduplázta az előnyét, és 2–0-ra győzött. Az új szerzemények közül az első félidőben Vajda Sándor, a szünet után Szappanos Péter és Szakály Dénes kapott lehetőséget.

MEZŐKÖVESD–BEITAR JERUZSÁLEM (izraeli) 0–2 (0–1)
Telki.
MEZŐKÖVESD 1. félidő: Dombó – Farkas D., Hudák D., Szalai (Katanec), Vadnai – Mlinar, Szeles, Tóth B. – Cseri, Drazsics, Vajda. 2. félidő: Szappanos – Lázár P., Varjas Z., Katanec, Silye – Oláh, Nagy R. , Wieland – Szakály D., Koszta, Földi (Varjas L.)
Forrás: mezokovesdzsory.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik