Felkészülés: utolsó győri meccsén kikapott a Honvéd a Siófoktól

2020.07.29. 21:01
null
Amíg pályán volt, nem kapott gólt csapata (Fotó: Szabó Miklós)
Harmadik nyári felkészülési mérkőzését játszotta a Győrben edzőtáborozó Budapest Honvéd, az ellenfél ezúttal a hétvégén induló másodosztályú bajnokságra készülő BFC Siófok volt. Bódog Tamás csapatába visszatért a válogatott védő, Baráth Botond, aki rögtön meg is kapta a csapatkapitányi karszalagot.

Az első félidő gólt nem hozott, mind a két csapat csak helyzetekig jutott: a Honvéd letámadással, míg a siófokiak jobbára kontrák vezetésével igyekeztek meglepni az ellenfelet – nem sok sikerrel. A siófoki kaput őrző Hutvágner Gergely remek formában védett, ezért neki is köszönhetően nem esett gól az első játékrészben.

A másodikban Bódog Tamás három cserét eszközölt – lehívta többek között a visszatérő Baráth Botondot –, és alig három perc játék után a siófokiak szerezték meg a vezetést: az MFA-n nevelkedett Hajnal Gergely talált be a Bp. Honvéd kapujába.

A folytatásban a Honvéd ugyan nagy erőket mozgatott meg az egyenlítésért, de helyzetei rendre kimaradtak, míg a hajrára fordulva a másodosztályú siófokiak növelték előnyüket: előbb Balogh Benitó volt eredményes, majd röviddel a vége előtt egy újabb kontrát követően Németh Dániel állította be a 3–0-ás siófoki győzelmet jelentő végeredményt.

Ezzel véget ért a Honvéd győri edzőtábora, legalábbis ami a mérkőzéseket illeti: a csapat még szombatig Győrben edz, de aznap este már Kispesten fogadja a Paksot.

Eppel és Lanzafame? A Honvéd játékosai lehetnek, meglátjuk... – Bódog

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–BFC Siófok (NB II) 0–3 (0–0)
Győr, ETO Park,zárt kapuk mögött, Vezette: Juhász B.
Bp. Honvéd: Nagy S. – Buna, Baráth (Szabó A., a szünetben), Kálnoki-Kis, Tamás K. (Uzoma, a szünetben) – Sani, Bocskay (Hidi, 79.), Cipf (Ugrai, 59.), Zsótér (Kamber, a szünetben) – Gale (Tóth-Gábor, 65.), Moutari. Vezetőedző:Bódog Tamás
Siófok: 1. félidő:Hutvágner – Kiss B., Jagodics, Horváth M., Deutsch B. – Kecskés T., Tajthy T. – Nikházi, Horváth P., Tömösvári – Elek B.2. félidő:Hutvágner (Kovács D., 69.) – Medgyesi, Hajnal G., György N., Lapos, Németh D., Balogh Benitó, Polényi, Erdély, László D., Lukács. Vezetőedző:Gál István
Gólszerző:Hajnal G. (48.), Balogh Benitó (81.), Németh D. (87.)

Legfrissebb hírek

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49
Ezek is érdekelhetik