Felkészülés: Tischler-gól, de a PAFC nem bírt a Kövesddel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.28. 14:43
A Puskás Akadémia és a Mezőkövesd labdarúgócsapata nemrég még az NB I-ben maradásért vívott ádáz harcot egymással. Ma felkészülési meccsen találkoztak.

Az élvonalbeli PAFC Tischler Patrik góljával egy félidő után ugyan még vezetett az NB I-től a legutóbbi szezonban búcsúzó Mezőkövesd ellen, végül nem tudott győzni. A felcsúti mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult.

Benczés Miklós, a hazaiak vezetőedzője két teljesen eltérő csapatot küldött a pályára a két félidőben – írja a pfla.hu.

Az első játékrészben a Hajdúch – Szélesi, Vaszicsku, Tar, Farkas A. – Tóth B., Hudák – Denkovics, Gajdos – Lencse, Tischler összeállításban játszott a Puskás Akadémia. A vezetést a 13. percben szerezte meg a felcsúti csapat, amikor Szélesi Zoltán remek indítása után Tischler Patrik ugrott ki, és átemelte a kapus fölött a labdát. A csatárnak az első félidőben volt még egy helyzete, ám Lencse László kapusról kipattanó labdáját fölé lőtte.

A második félidőre a Kovács D. – Vachtler, Dullo, Tamás, Spandler – Fabio, Papp Máté – Baracskai, Berki, Molnár T. – Németh E. összeállításban állt fel a csapat.

A kevés helyzetet hozó második játékrészben a Mezőkövesd a 86. percben Bata Csongor révén egyenlíteni tudott, ezzel döntetlenre mentette a meccset.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD 1–1 (1–0)
PAFC, I. félidő: Hajdúch – Szélesi, Vaszicsku, Tar, Farkas A. – Tóth B., Hudák – Denkovics, Gajdos – Lencse, Tischler. II. félidő: Kovács D. – Vachtler, Dullo, Tamás, Spandler – Fabio, Papp Máté - Baracskai, Berki, Molnár T. – Németh E. Vezetőedző: Benczés Miklós
Mezőkövesd, I.félidő: Szántai – Hegedűs Cs., Velicky, Fótyik, Lubos H. – Szeles T., Hegedűs D., Obzela, Kulcsár K. – Molnár G., Márkus G. II.félidő: Herceg – Velicky (George), Cvirik P., Szilvási, Lubos H. (Takács) – Menyhért, Hegedűs D. Barzsó A. – Csirmaz I., Milovac, Bata Cs.
G:
Tischler, ill. Bata

Legfrissebb hírek

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

A Mezőkövesd 90. percben értékesített tizenegyessel vitte el a pontokat Szegedről

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:50

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51
Ezek is érdekelhetik