Felkészülés: a Vidi kikapott a Bundesliga 2. újoncától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 17:12
null
Gyurcsó Ádám az első félidőt töltötte a pályán, csapata a második játékrészben kapott góllal szenvedett vereséget (vidi.hu)
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Videoton ausztriai edzőtáborozása harmadik, egyben utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-s vereséget szenvedett a német harmadosztály küzdelmeit megnyerő, így a következő szezonban a Bundesliga 2-ben szereplő Karlsruhétól.

 

A tervezettnél negyven perccel korábban kezdődött az Ausztriában edzőtáborozó Videoton harmadik nyári felkészülési mérkőzése. A Walchsee Stadionban rendezett találkozón José Gomes együttese fehér, míg a németek kék szerelésben léptek pályára.

A Videoton hivatalos honlapjának beszámolója szerint az első kapura lövésre a 14. percig kellett várni, ekkor Tóth Balázs próbálkozott majd’ harminc méterről, ám a németek kapusa magabiztosan védett.

A folytatásban a küzdelem dominált, a fehérváriaktól Tóth és Vítor Gomes is besárgult, komoly helyzetek nem alakultak ki a két kapu előtt, egészen a 39. percig, amikor a Karlsruhe előtt adódott komoly gólszerzési lehetőség. Schwertfeger adott laposan középre a jobb szélről, Vinícius becsúszva nem tudott menteni, így a labda eljutott Henningshez, aki tíz méterről senkitől sem zavartatva fölé bombázott.

A szakadó esőben elkezdődött második félidőt már a Videoton kezdte veszélyesebben, ám előbb Lupeta, majd Zsótér Donát próbálkozását hárította bravúrral Orlishausen, míg néhány perccel később Kleinheisler László lövését hatástalanította a németek kapusa.

A kihagyott helyzetek pedig nem sokkal később megbosszulták magukat. A 69. percben egy védelmi hibát követően Schwertfeger elé került a labda, aki 14 méterről higgadtan a hosszú sarokba tekerte a labdát. 1–0

Az utolsó húsz percben a Videoton támadott többet, huzamosabb ideig azonban nem tudta kapuja elé szegezni a Karlsruhét, amely sikeresen átvészelte az utolsó perceket (is), így egy góllal megnyerte a találkozót.

A székesfehérvári együttes következő mérkőzését már az Európa-liga első selejtezőkörében játssza, július 4-én hazai pályán a Mladoszt Podgoricával méri össze erejét az NB I legutóbbi szezonjának ezüstérmese.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Karlsruhe (német)–Videoton 1–0 (0–0)
Walchsee.
Videoton. 1. félidő:
Tujvel – F. Oliveira, Szekeres, Vinícius, Mamadu – Tóth B., V. Gomes (Enete, 33.) – Álvarez, Kovács I. (Kleinheisler, 33.), Gyurcsó – Nikolics. 2. félidő: Tujvel (Pajovics, 60.) – Szolnoki, Caneira, Papp M., Stopira – Enete, Sándor Gy. – Paraiba, Zsótér, Kleinheisler (Hudák, 73.) – Lupeta.
G: Schwertfeger

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik