Felkészülés: Kanta vezérletével kétgólos MTK-siker

Az MTK labdarúgócsapata agárdi edzőtábora után visszatért a Hidegkuti Nándor Stadionba, és felkészülési mérkőzésen 3–1-es győzelmet aratott az NB II-es Gyirmót FC-Győr ellen.

A Groppioni – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Ladányi – Poór, Pölöskei Zs. – Kanta – Horváth Zs., Tischler, Vass P. összeállításban kezdő MTK a 36. percben szerzett vezetést, Pölöskei Zsolt kiugratását a csapatkapitány Kanta József váltotta gólra. A második félidő elején tizenegyesből egyenlített a Gyirmót, majd ismét Kanta volt a főszereplő: az irányító remek passzal teremtett ziccert Vass Patrik előtt, aki kicselezte a kapust, majd a hálóba lőtt.

A hazai gólgyártást az agárdi edzőtáborban is eredményes Horváth Péter folytatta a 67. percben, ezzel egyben beállítva a végeredményt is – az MTK harmadik nyári edzőmérkőzését is megnyerte, felkészülését a szlovák Podbrezová, a Vasas, illetve a Siófok ellen folytatja.

A Gyirmót csapatában pályára lépett Beliczky Gergő is, aki az előző szezont még a Ferencvárosban kezdte, aztán már Pápán fejezte be.

„Beliczky Gergő a több játéklehetőség reményében szerződhet a Lombard Pápától Gyirmótra. A szerződtetése ügyében már folynak tárgyalások, és a pápaiak már engedélyezték, hogy a mai, MTK elleni felkészülési meccsen pályára is lépjen a csatár a másodosztályú csapatban” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a támadó menedzsere, Bognár Nándor.

A Sisa Tibor irányításával dolgozó Gyirmót a nyári átigazolási időszakban eddig Lengyel Dániellel, Papp Kristóffal és Kovács Dániellel erősítette meg keretét. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–GYIRMÓT FC-GYŐR 3–1 (1–0)

Hidegkuti-stadion, 200 néző. Vezette: Berényi T.
MTK: Groppioni (Abu) – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Ladányi T. (Deutsch B.) – Pölöskei Zs. (Hajdú Á.), Poór – Horváth Zs. (Bese), Kanta J. (Hayub), Vass P. – Tischler (Horváth P.)
GYIRMÓT: Holczer – Csizmadia, Lengyel D., Balog Z., Fejes J. – Papp K. – Laki, Erős G., Magasföldi, Kelemen P. – Beliczky. A 60. perctől: Holczer – Nyári, Hajba, Kardos N., Farkas M. – Lázár P., Cseri T. – Kovács D., Madarász, Fitos – Oross
Gólszerző: Kanta J., Vass P., Horváth P., ill. Magasföldi (11-esből)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2014.09.26 15:03:35

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY, SZAMOSSZEGI GÁBOR

„A kártya nem biztonsági eszköz.” „Minden drukker távolmaradása sajnálatos.”

2014.09.29 14:51:59

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Emberhátrányban mindig gólt kap a Loki • Szombat a nagy fordítások játéknapja volt – a 9. forduló érdekességei, legjei.

2014.09.29 08:37:15

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Marek Strestík és Willian Alves is szerencsétlen öngólt vétett • A Fradi mindent kihagyott a Haladás ellen.

2014.09.28 15:49:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az erősen tartalékos szombathelyiek egy kis szerencsével elcsentek egy pontot az Üllői útról.

2014.09.28 15:43:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A diósgyőriek egyenlítettek ugyan a hajrában, de William Alves öngólja mindent eldöntött.