Felkészülés: felcsúti iksz a brazil nyolcadikkal

2015.02.16. 13:03
A Puskás Akadémia labdarúgócsapata kétszer 35 perces felkészülési mérkőzésen 0–0-ra végzett a brazil élvonalbeli Atlético Paranaensével.

Az Atlético-PR honlapjának beszámolója szerint a kiegyenlített játékot hozó mérkőzés első félidejében a legutóbbi élvonalbeli bajnokságban 8. helyen végző brazil csapat előtt adódott a legnagyobb lehetőség, majd a második félidőben két érvénytelenített gólt is elértek a piros-feketék.

„Kiegyenlített találkozó volt, aminek külön örülök, hiszen első osztályú brazil ellenféllel játszottunk. Gratulálok a srácoknak, mert időnként igazán jól futballoztak. Igyekeztek a fiúk megvalósítani azokat a dolgokat, amelyeket begyakoroltunk edzésen. Nagy örömömre ezek az elemek sokszor vissza is köszöntek a játékunkban. Mindent összevetve elégedett vagyok” – nyilatkozta Benczés Miklós a mérkőzés után a puskasakademia.hu-nak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Atlético-PR (brazil) 0–0
Marbella.

Puskás Akadémia: Danilovic – Szélesi, Tamás, Kelic, Spandler – Fiola (Hudák) – Sallai (Szakály D.), Polonkai, Kleinheisler – Tischler, Lencse
Atlético-PR: Santos (Warleson) – Daniel Borges, Zuchi, Hernani, Olaza – Otávio, Felipe, Bruno Mota – Dellatorre, Edigar, Douglas Coutinho

Legfrissebb hírek

Két vereség után döntetlent játszott a Debrecennel a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
3 perce

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
7 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06
Ezek is érdekelhetik